Mi történik akkor, ha a nárcisztikus személy maga válik a társadalmi elutasítás célpontjává?
A nárcisztikus személyek úgy érzik, hogy a világ az ő lábuk előtt hever. Meg vannak győződve saját nagyszerűségükről, és úgy gondolják, hogy mindenki másnak hajbókolnia kell előttük. Azonban gyakran annyira ellenszenvesek lehetnek, hogy a valóság messze elmarad ettől a várt hódolattól.
A legtöbben belefáradnak a folyamatos dicsekvésbe és önközpontúságba, és ahogyan te is, úgy mások is valószínűleg ugyanezt érzik, amikor ilyen személyekkel kell együtt élniük vagy dolgozniuk.
De mi történik akkor, ha a nárcisztikus személy maga válik a társadalmi elutasítás célpontjává? Vajon a védelmi mechanizmusaik elég erősek ahhoz, hogy megakadályozzák az elutasítás érzésének beférkőzését az énképükbe, vagy egyszerűen csak nem mutatják ki az érzéseiket? Elképzelhető, hogy az elutasítás inkább fokozza a nagyzási hóbortjukat, és még inkább megpróbálnak felfuvalkodni, hogy elnyomják a fájdalmat.
Kirekesztés és a nárcizmus kapcsolata
A Bázeli Egyetem kutatója, Christiane M. Büttner által vezetett legújabb tanulmány szerint a grandiózus nárcisztikusok – vagyis azok, akiknek felfuvalkodott egójuk van – valóban ezt a mintázatot mutatják: belső sértettséget takaró külső keménységet. Korábbi kutatások kimutatták, hogy amikor ezeket az embereket kirekesztik, agyi aktivitásuk növekszik, mégis azt állítják, hogy nem érzik fenyegetettnek magukat. Sőt, a kirekesztés inkább agresszív visszavágásra ösztönzi őket.
Ezek az eredmények azonban laboratóriumi körülmények között születtek, egy-egy rövid elutasítási helyzet szimulálásával, például egy online játékban, ahol a résztvevők szándékosan kihagyták a nárcisztikus személyeket. Büttner és csapata azt feltételezte, hogy a valós életben a kirekesztés egy ördögi kört alkot: a nárcisztikusok vitriolos reakcióik miatt újabb és újabb elutasítást váltanak ki maguk ellen.
A nárcizmus és kirekesztés közötti összefüggések vizsgálata
A kutatás során három különböző mechanizmust vizsgáltak, amelyek hozzájárulhatnak a nárcisztikusok elutasításához:
- Negatív percepció: A nárcisztikus emberek gyakran értelmeznek kirekesztésként olyan helyzeteket is, ahol valójában nem volt ilyen szándék. Például ha valaki kimarad egy csoportos üzenetváltásból, azt azonnal szándékos mellőzésnek tekinthetik.
- Célzott viselkedés: Az emberek valóban kerülik a nárcisztikusokat, mert ellenszenvesnek tartják őket.
- Fordított oksági viszony: A nárcisztikusok maguk is egyre inkább nárcisztikusabbá válnak az elutasítás hatására. Ez azt jelenti, hogy az önvédelem érdekében még inkább felnagyítják önmagukat.
A kutatás során több mint 77 000 online résztvevő adatait elemezték különböző módszerekkel, beleértve a napi élménykövetést és egy 14 éves hosszútávú vizsgálatot is. Az egyik kísérleti feltétel során a résztvevők rövid videókat néztek meg emberekről, akik előzetesen nárcizmusuk alapján lettek értékelve. A nézőknek el kellett dönteniük, hogy szeretnének-e kapcsolatba lépni az adott személlyel egy beszélgetés során. Az eredmények azt mutatták, hogy a nárcisztikus embereket sokkal nagyobb arányban utasították el, és ez független volt attól, hogy a nézők saját maguk is nárcisztikus vonásokkal rendelkeztek-e.
A negatív percepció mechanizmusának tesztelésére egy másik vizsgálatot is végeztek. A résztvevőknek két ember közötti párbeszédet kellett értelmezniük, amelyben az egyik fél elfelejtette, hogy a másik is jelen volt egy koncerten. A nárcisztikus hajlamú résztvevők sokkal valószínűbbnek tartották, hogy ez szándékos elutasítás volt, nem pedig egyszerű feledékenység.
A 14 éves longitudinális kutatás eredményei pedig azt mutatták, hogy az elutasított nárcisztikus személyek idővel nem lettek szerényebbek vagy empatikusabbak, hanem éppen ellenkezőleg: még inkább felnagyították önmagukat.
A nárcisztikus kirekesztés következményei
A kutatásból kiderült, hogy nincs egyetlen közvetlen út a nárcizmus és a kirekesztés között, hanem egy komplex, önmagát erősítő körforgás áll fenn. A nárcisztikus embereket gyakrabban utasítják el, ők viszont még érzékenyebben reagálnak, és ez még inkább fokozza a viselkedésüket.
Ezek az eredmények segíthetnek abban, hogy megértsük, miként lehetne segíteni a nárcisztikus embereknek abban, hogy jobban illeszkedjenek a társadalomba, és ne erősítsék tovább önpusztító mintázataikat. Ha valaki olyan emberrel tölti az idejét, aki hajlamos a nárcizmusra, akkor számára is könnyebb lehet a helyzet, ha segíti az illetőt abban, hogy kevesebb sérelmet érezzen. Természetesen az is egy megoldás, ha egyszerűen elhatárolódunk az ilyen személyektől, és hagyjuk, hogy saját frusztrációjukban forogjanak.
Összegzésként elmondható, hogy ez az átfogó kutatás rávilágít arra, hogy a személyiség és az életélmények közötti kapcsolat mindig izgalmas témát jelent. Minden ember személyisége folyamatosan formálódik tapasztalatai által, és az önreflexió segíthet abban, hogy jobban megértsük, hogyan hatunk környezetünkre – és hogyan hat ránk a világ.
