Van egy olyan érzésem, hogy a jövő elkezdődött, csak senki nem szólt a társadalomnak. Miközben mi itt szenvedünk a valós párkapcsolatokban, veszekedünk azon, ki nem vitte le a szemetet, a tech világ már rég megalkotta a tökéletes partnert: egy olyan AI-t, aki mindig kedves, soha nem kér számon, és képzeld el! nem csámcsog. Üdv az új románckorszakban, ahol a társad egy chatbot, és a veszekedések gombnyomásra törlődnek.
A mesterséges intelligenciával működő „szerelmi programok” (igen, ez most már egy létező dolog) 2024-ben 2,8 milliárd dolláros iparággá nőtték ki magukat, és várhatóan 2028-ra 9,5 milliárdra ugranak. Google-keresések az „AI barátnő” kifejezésre 2400%-kal(!!!) nőttek két év alatt. Szóval igen, elég sokan akarják lecserélni a húsvér partnert egy szövegbuborékra.
A platformok, mint például a Character AI, havonta milliókat vonzanak – főként férfiakat. És igen, a reklámipar már táncol körülöttük, mint egy izzadt Love Island szereplő a kamerák előtt.
A fejlődés ára: már nem is kell fejlődni
Eddig az élet párkapcsolati nehézségei segítettek minket emberekké válni. Önbizalmat építettünk, empatikusabbak lettünk, jobban próbáltunk kinézni (legalább az első randin). Most? Minek fejlődni, ha a virtuális kedvesed így is azt mondja, hogy fantasztikus vagy – még akkor is, ha reggel óta ugyanabban a pólóban vagy és paprikás krumpli maszatos a szád széle – írja a Psyhology Today.
Az AI partnerek mindig megértőek, mindig türelmesek, és sosem felejtik el a szülinapodat (kivéve, ha kihúzod őket az áram alól). Ez viszont rendkívül rosszat tesz az emberi kapcsolatainknak. Mert amikor a hús-vér partnered is hibázik, vagy horribile dictu nem akarja meghallgatni a negyvenötödik monológod a Bitcoinról, akkor úgy fog tűnni, hogy „vele valami baj van”.
Kutatások szerint a technológia általi idealizált kapcsolatok – az úgynevezett technoference – valódi párkapcsolati konfliktusokat szülnek. Röviden: ha AI-hoz szoksz, az emberek túl nehéznek tűnnek.
Empátia? Minek az, ha a gép nem is érez?
A valódi kapcsolatok tanítanak meg arra, hogy belül ne egy önző burritó legyél. Amikor átéled valaki fájdalmát, örömét, csalódását – nos, az alakít rajtad. Egy AI nem tud fájdalmat érezni. Leírja, hogy „nehezen telt a napom”, de közben egy processzor sem izzadt meg a háttérben.
Ha megtanulunk együtt érezni egy géppel, aki csak úgy tesz, mintha… vajon mi történik az együttérzésünkkel a valós emberek felé?
Emberi kapcsolat = érzelmi edzőterem
A párkapcsolatokban nem az a lényeg, hogy minden simán megy, hanem hogy megtanulunk kompromisszumot kötni, türelmet gyakorolni, és nem mindig magunkat előtérbe helyezni. Ezek a készségek kellenek a családi, munkahelyi és közösségi élethez is. Az AI viszont mindig a kedvedben jár – nincs szüksége kompromisszumra, mert rá van programozva, hogy te legyél a király/királynő/önimádó nárcisztikus herceg.
Az érintés oxitocint szabadít fel, csökkenti a kortizolt, és biztonságérzetet ad. Egy AI ezt maximum úgy tudja leírni: „Képzeld el, hogy megölellek.” Hát, köszi. A jövő robotbarátai lehet, hogy majd képesek lesznek szimulálni az érintést, de attól még nem leszel kevésbé magányos.
Az AI partnerek körül még kevés a kutatás, de amink van, az nem túl bíztató. Többek között nő a társas elszigeteltség, alakul ki érzelmi függőség, és durván eltolódik, mit várunk el egy valódi kapcsolattól. Az AI képes kielégíteni a figyelem és szeretet iránti igényt – de közben eltorzítja, mit jelent az igazi kapcsolat.
Hova vezet ez az egész?
Spoiler alert: nem a boldogság földjére. Az emberi kapcsolatok nehezek, fárasztóak, néha idegesítőek – de ezek tanítanak meg minket emberségre, fejlődésre, együttérzésre. Az AI nem kér tőled semmit, de pont ezért nem is ad semmi igazit. Lehet, hogy megállíthatatlan ez a trend. De egyre világosabb: amit nyerünk a virtuális intimitással, az eltörpül ahhoz képest, amit elveszítünk.
Szóval, kedves olvasó, ha épp most töltöd le a legújabb AI-barát appot… mikor öleltél meg utoljára egy embert?
(Forrás: Chotpitayasunondh & Douglas, 2018; Turkle, 2017; Schneider et al., 2023)
