A digitális túlterheltség korában a magány hatalmas üzlet lett. Az AI-barátok, a „bérelj egy barátot” szolgáltatások és a terápiás alkalmazások látszólag az érzelmi hiányt próbálják pótolni, valójában azonban üzleti modelljük a folyamatos használatra épül.
Minél többet fordulunk ezekhez a digitális társakhoz, annál távolabb kerülünk a valódi emberi kapcsolatoktól, és az érzelmi űr csak mélyül, miközben a cégek profitálnak belőle. A mai digitális világban, ahol minden eddiginél több lehetőségünk van kapcsolódni egymással, milliók érzik mégis magányosnak magukat. Az Egyesült Államok fősebésze, Dr. Vivek H. Murthy, 2023-ban a magányt „járványnak” minősítette, és egészségügyi kockázatát napi 15 cigaretta elszívásához hasonlította. Miközben az érzelmi űr egyre nő, a magány váratlan üzleti lehetőséget teremtett: létrejött a „magány gazdasága”, ahol a „társaságot” digitálisan vagy fizetős szolgáltatások révén lehet megszerezni.
Annak ellenére, hogy a történelem leginkább összekapcsolt korszakában élünk, milliók érzik magukat teljesen egyedül. Az Egyesült Államok fősebészi jelentése 2023-ban a magányt járványnak nevezte, és az egészségügyi kockázatát napi 15 cigaretta elszívásához hasonlította. Ahogy ez az érzelmi űr nőtt, valami váratlan történt: a magány iparággá vált. Üdv a magány gazdaságában, ahol a „társaság” digitálisan vagy egyéb módon megvásárolható, streamelhető vagy bérelhető.
Technológiai és fizetős megoldások
Japánban 2025-ben engedélyezték a robot társak használatát az öregedő társadalom számára, hogy csökkentsék a kodokushi, azaz a „magányos halál” előfordulását. Nem Japán az egyetlen, ahol erre a problémára figyelnek: 2018-ban az Egyesült Királyság létrehozta a világ első „Magányügyi Miniszterét” Ez nem vicc: forrás), Tracey Crouch személyében, miután a jelentés a társadalmi elszigeteltség növekedését tárta fel. Az Egyesült Államokban a Z generáció tagjai közül sokan azt vallják, hogy legközelebbi bizalmas kapcsolataik nem emberek, hanem alkalmazások.
A magány gazdasága számos formában jelenik meg. Léteznek AI-chatbotok, mint a Replika, amely a felhasználóval való beszélgetés során kiismeri őt, egyesek pedig lelki társukként tekintenek rá. Japánban bérelhetnek idősebb férfiakat („ossan”) beszélgetéshez vagy sétához. Szöulban és Tokióban éttermekben különálló étkezőfülkék szolgálnak az egyedül étkezőknek. Terápiás alkalmazások, wellness-retreatok és rövid távú házikedvenc-bérlés is része ennek a piacnak, amely az érzelmi igényeket célozza.
Mi hiányzik a virtuális kapcsolatokból?
A digitális vagy bérelt társaság mögött az emberek elmagányosodásának érzése áll. Sokkal őszintébben nyílnak meg digitális programoknak, mint a saját környezetüknek, ezért a valós személyes kapcsolatok nem épülnek. A távmunka, az önállóságot hangsúlyozó kultúra és a rohanó életvitel sokaknál az igazi társas kapcsolatok keresését szükségtelenné teszi. A magány érzését ma gyorsan orvosolni lehet egy AI‑baráttal, akinek tabumentesen kitárulkozhatunk, aki mindig megértő, elérhető és kérdés vagy aggályok nélkül a segítségünkre siet.
Ahogy Sherry Turkle MIT-szociológus 2011-ben megfogalmazta: „egyedül együtt” élünk, körülvéve a képernyőkkel, mégis éhezve a valós emberi kapcsolatra.
A virtuális kapcsolatokkal az emberek érzelmileg közel érezhetik magukat influenszerekhez vagy kitalált karakterekhez, de ezek nem helyettesítik az igazi intimitást. Julianne Holt-Lunstad 2015-ben figyelmeztetett, hogy a krónikus magány komoly fizikai és mentális egészségügyi kockázatot jelent, a szívbetegségtől a depresszióig. Egy algoritmus nem pótolhatja a valódi emberi empátiát, érintést és közös élményeket.
Hogyan lehetne újra kapcsolódni egymással?
A valódi megoldás a személyes jelenlét ösztönzése lehet: közösségi programok, csoportos tevékenységek, mentor- vagy társasági hálózatok kialakítása, ahol az emberek biztonságos, ítélkezésmentes környezetben találkozhatnak. Ezek a terek lehetőséget adnak az érzelmi kapcsolat újraépítésére, és segítenek áthidalni a digitális világ által okozott elszigeteltséget.
De vajon sikerülhet-e mindez?
A jelenlegi globális narratíva nem azt mutatja, hogy az emberek erre vágynának. Pontosabban fogalmazva: a társadalomnak csak egy kis része pártolja a személyes, valós beszélgetéseket húsvér emberekkel, és főként az idősebb korosztály körében, akik nem az internet hőskorában születtek. Az újabb generációk azonban ennek az igénynek egy torzult formájában nő fel, ezért – nem tudván, mit veszít – nemcsak elégedett a modern, online kapcsolatokkal, de gyakran ellenáll, ha környezete megpróbálja lekapcsolni a „hálózatról”, vagy kritizálja a használata miatt.
Ha nincs rá igény, a változás nem következik be. A magány piaca jól jövedelmez, és amíg a kereslet-kínálat fennmarad, haladunk ebbe az irányba, míg végül az igény is teljesen kiveszhet az emberi tudatból.
