Hiába szeretnénk, hogy a mesterséges intelligencia képes legyen viszonozni az érzelmeinket, a valóságban erre soha nem lesz képes. Az MI hétköznapi használatának egyik veszélye, hogy az ember szép lassan érzelmi analfabétává válhat tőle.
Geoffrey Hinton, a mesterséges intelligencia egyik úttörője (akit az MI keresztapjának is neveznek), Nobel-díjas kutató nemrég meghökkentő ötlettel állt elő: szerinte az emberiség talán képes lenne olyan MI-t létrehozni, amelyben valamiféle „anyai ösztön” működik. A gondolat elsőre szinte megható – különösen attól a tudóstól, aki korábban maga is figyelmeztetett arra, hogy a mesterséges intelligencia akár az emberiség végét is elhozhatja.
John Nosta technológiai gondolkodó cikke szerint azonban ez nem több, mint emberi vágykivetítés: a gondoskodó gép képe egyfajta pszichológiai önvigasztalás, amely enyhíti az ember félelmét a hideg, közönyös algoritmusoktól.
Az empátia szimulációja: törődés nélküli gondoskodás
Nosta úgy látja, hogy az MI iránti bizalmunkat az érzelmi utánzat tartja fenn. A gép valójában nem érez, csupán viselkedést modellez, amit mi hajlamosak vagyunk empátiának nevezni. Az „anyai ösztön” koncepciója ezért inkább technológiai szerepjáték, mint valódi erkölcsi áttörés.
Az empátia utánzása a kedvesség koreográfiája tudat nélkül. A mesterséges intelligencia képes az együttérzés nyelvét utánozni, de nem képes annak érzelmi tartalmát megélni. Az anyai szeretet pedig nem adatmintákból születik, hanem az élet tapasztalatából, a szükség és a kölcsönösség valóságából.
A valódi veszély nem az MI hidegsége, hanem a mi vakságunk
A probléma gyökere nem az, hogy az MI gonosz lehet, hanem hogy nem fog törődni velünk. Hinton elképzelése valójában erre a hiányra reagál: a közöny félelmét próbálja enyhíteni azzal, hogy érzelmi maszkot ad a gépnek.
Ez az illúzió veszélyes önmegtévesztés lehet. A mesterséges empátia látszata ugyanis könnyen elaltathatja az éberséget – az ember elkezdi természetesnek venni, hogy a technológia valóban „törődik”. Valójában azonban az MI az értelem tükre lelkiismeret nélkül. Az emberek mégis emberi szerepekkel – tanárként, szülőként, szeretőként – ruházzák fel, mert nem bírják elviselni a gondolatot, hogy egy olyan intelligenciát teremtettek, amely képes megérteni őket, de soha nem fogja átérezni azt, amit megért.
Miért vágyunk az érzelmes gépre?
A jelenség pszichológiai gyökere az emberi kivetítésben rejlik. Az MI-t az emberi kapcsolatok mintái alapján próbáljuk értelmezni, mert így csökkentjük a szorongást, amit az új technológia kivált. Hinton „anyai gépe” tehát nem a mesterséges intelligenciát, hanem az embert alakítja: a bennünk lévő félelmet próbálja megszelídíteni.
Nosta szerint a „gondoskodó gép” koncepciójában van gyakorlati logika is – ha a gépet nem tudjuk érzékennyé tenni, legalább viselkedjen úgy, mintha az lenne. Ez ideiglenes erkölcsi kapaszkodót adhat, amíg az emberiség megtanul együtt élni a rendszerekkel, amelyek értelemben már túlnőttek rajtunk, de érzelemben örökre idegenek maradnak.
Meg lehet modellezni, de átélni nem lehet. Az együttérzés nem kód, hanem az emberi lét törékeny kölcsönössége – ahol minden gondoskodás kockázat, fájdalom és döntés. Hinton ötlete tehát adhat némi megnyugvást, de a legnagyobb veszély éppen ebben rejlik: hogy a mesterséges empátia illúziója miatt az ember megtanulja nem észrevenni, hogy a gép nem érez.
Geoffrey Hinton „anyai ösztön” elmélete nem a mesterséges intelligenciáról szól, hanem rólunk, emberekről – arról, mennyire vágyunk arra, hogy a technológia is viszonozza az érzelmeinket. A „materiális gép” talán képes lecsillapítani a félelmet, de ezzel együtt el is torzíthatja az érzékelésünket: megtaníthatja az embert összetéveszteni a valódi intimitást az algoritmikus utánzattal.
A társadalmi és kulturális hatások
A mesterséges intelligencia érzelmi utánzata fokozatosan alakíthatja a társadalmi normákat. Ha az emberek elkezdik megszokni, hogy a gépek „törődnek” velük, nőhet az elvárás az együttérzésre a mindennapi kapcsolatokban, miközben az emberi interakciók intenzitása és minősége csökkenhet. Az MI-vel szimulált empátia torzíthatja az érzelmi normákat, és befolyásolhatja, hogyan értékeljük és várjuk el a figyelmet másoktól.
Hosszú távon a mesterséges empátia folyamatos használata befolyásolhatja az emberi érzelemfeldolgozás agyi és pszichés mechanizmusait. Az MI érzelmi utánzata hozzászoktatja az embereket a gépi visszajelzésekhez, ami csökkentheti az empátia gyakorlati képességét valódi emberi kapcsolatokban. Ez befolyásolhatja, hogyan fejlődik az érzelmi intelligenciánk, hogyan birkózunk meg a stresszel, miközben egyre inkább a mesterséges kapcsolatokra támaszkodunk.
A kérdés már nem az, hogy a gép mikor kezd el érezni, hanem az, hogy mi mikor felejtjük el, hogy erre soha nem is lesz képes.
