Hiába jönnek a matchek és az első randik, olvasónk újra és újra ugyanoda jut: néhány beszélgetés után elveszíti az érdeklődését, és egyre hosszabb azoknak a tulajdonságoknak a listája, amelyek miatt valakit azonnal kizár. Már komplett kategóriákra bontja és selejtezi a nőket, Dániel Tünde pedig pont ezt fordítja vissza rá.
Van egy szuper állásom, igaz még albérletben lakom, de már majdnem meg van a saját kéróra a pénz, edzem, képzem magam, szerintemszuperül öltözködöm ÉS MÉG SINCS BARÁTNŐM. Folyamat pörög a Tinder a kezemben, napi 6-7 csajjal matchelek, de az első pár beszélgetés után meghal a minden is. Valakivel eljutunk az első meetingig, aztán csá, sohatöbbé nem látjuk egymást.
Hogy az ő bajuk mi lehet azt nem tudom, lehet várják csak a sült galambot, hogy én kezdeményezzek. Az én részemről, ami fix, hogy nem fogom keresni, ha első randin ilyet művelnek:
– két értelmes gondolata nincs
– vagy végig a melójára panaszkodik
– vagy az exéről papol.
Az egyik csaj rám írt, hogy miért nem írok vissza. Belementem a beszélgetésbe és kifejtettem neki a fentieket. Elhordott a világ leggátlástalanabb szarrágójának, de nem vettem fel. Ne haragudjatok, de én nem fogok olyan nővel kezdeni, aki egyértelműen aranyásó, amivel még nem is lenne bajom, de mintha egy darab kőhöz beszélnék érted.
Most majd jön a kioktatás, hogy ne Tinderről ismerkedjek. Megvolt hallod, nem csak buliban, én bevállalom, hogy odamegyek az utcán egy gyönyörű nőhöz és leszólítom. Ott is összejött pár randi, na akkor is ugyanez ment. Ja nem, mert ott plusz volt egy új kategória: a diplomás, aki végig azt ecseteli, hogy ő mekkora szupergéniuszdenagyonzseni. Inkább ő persze, mint az agyhalott kavics, de azért egy 3 órás randin mesélj már valami mást is ember. Tök mindegy mit kérdezek, ha nem a szakdolgozatához kapcsolódik a téma, akkor igen-nem-talán a válasz.
Hol, kérdem én, hol lehet akkor bazdmeg ma ismerkedni?
Debreceni vagyok, menjek Budapestre?:DDD
Köszkösz
Dániel Tünde a strukturált változás tervezője, és a Mind Design megalkotója, az úriember levelére reagálva elmagyarázta, hogy itt már egy egész szűrőrendszer épült fel a korábbi csalódásokból, és ezzel a fejben összerakott rostával szinte bárkit pillanatok alatt ki lehet selejtezni.
Kedves Levélíró,
Az első gondolatom az volt, hogy ennyire bicskanyitogató stílusú levél még sohasem érkezett ebbe a rovatba. Aztán elolvastam még egyszer…. Ezután már nem egy magabiztos, nőgyűlölő fickó képe rajzolódik ki, hanem egy nagyon csalódott és nagyon dühös emberé, aki már annyi elutasítást kapott, hogy elkezdett a cinizmus mögé menekülni.
Valakié, aki úgy érzi, hogy sok energiát tett önmagába, mégsem ott tart, ahol szeretne. Leírod, hogy van munkád, céljaid, képzed magad, sportolsz, figyelsz a megjelenésedre. Mintha azt mondanád: „Rendben, megcsináltam a házi feladatot. Akkor miért nem működik?”
És azt kell, hogy mondjam, hogy a párkapcsolatok terepe nem egy vizsga, ahol a befektetett munka automatikusan meghozza az eredményt.
Azt is látom, hogy pontosan tudod, mit nem szeretnél. Nem szeretnél olyan nővel randizni, aki csak panaszkodik, az exéről beszél, vagy akivel nem lehet normális beszélgetést folytatni. Ezek teljesen jogos elvárások. A kérdés inkább az, hogy a sok rossz tapasztalat után maradt-e benned kíváncsiság a másik ember iránt, vagy már elsősorban a hibákat keresed.
A leveledben feltűnt valami. Nagyon sokat írsz arról, hogy a nők milyenek, de keveset arról, hogy te milyen társat keresel valójában. Nem azt, hogy mit ne csináljon, hanem azt, hogy milyen legyen mellette az élet. Milyen beszélgetésekre vágysz? Mi érdekel egy nőben a külsőn túl? Mitől lesz számodra valaki igazán vonzó?
Mert ahogy olvastam a soraidat, egy idő után már nem csak az „agyhalott kavicsok”, az „aranyásók” és a „szupergéniuszok” kerültek a listára, hanem szinte mindenki. Ilyenkor érdemes megállni egy pillanatra, és feltenni magadnak a kérdést: valóban ennyire rossz a kínálat, vagy a sok csalódás miatt egyre szűkebb lett a szűrőm?
Ami pedig Debrecent és Budapestet illeti: nem hiszem, hogy a normális nők kizárólag a fővárosban élnének. Budapesten valóban több ember él, így statisztikailag több az esély az ismerkedésre, de a csalódottságot nem érdemes költöztetni. Ha ugyanazzal a kiábrándultsággal ülsz le egy budapesti randira, mint egy debrecenire, nagy valószínűséggel ugyanazt fogod látni.
Én inkább azt kérdezném: amikor randizni mész, még mindig meg akarod ismerni a másik embert, vagy már azt várod, hogy bebizonyítsa, miért nem működik majd ez sem?
Mert a kettő között óriási különbség van.
És még valami. A nők sem egy külön faj. Pont ugyanazt keresik, amit a férfiak többsége: kapcsolódást, figyelmet, érdeklődést, biztonságot és valakit, aki mellett önmaguk lehetnek. Ahogy te sem szeretnéd, hogy néhány rossz tapasztalat alapján ítéljenek meg téged, úgy valószínűleg a nők sem szeretnének egyetlen kategóriába kerülni.
Nem gondolom, hogy veled bármi baj lenne, inkább azt látom, hogy jelenleg több benned a csalódottság, mint a kíváncsiság. Ezen pedig nem Budapest fog segíteni, hanem az, ha a következő randira nem azt viszed magaddal, hogy „na, nézzük, ebben mi lesz a hiba”, hanem azt, hogy „vajon ki ül velem szemben?”.
Üdv,
Tünde
About the Author
