Milyen propagandatechnikákkal él a hatalom, és mi ezeknek a célja?
A közelmúlt eseményei rávilágítottak arra, hogy a magyar kormány az elmúlt években tudatosan alkalmaz különféle manipulatív kommunikációs eszközöket az emberek gondolkodásának, viselkedésének befolyásolására. A 2024–2025-ös időszakban több jelzésértékű eset is történt – uszító hangvételű politikusi beszédek, kormányzati propagandakampányok, valamint agresszív megnyilvánulások kormánypárti szimpatizánsok részéről –, amelyek felvetették a kérdést: milyen propagandatechnikákkal él a hatalom, és mi ezeknek a célja? Az alábbiakban elemző jelleggel, de pártatlanul tekintjük át a legfontosabb manipulációs módszereket és azok következményeit, konkrét példákkal illusztrálva a friss fejlemények alapján.
Ellenségképzés és uszító retorika a politikai beszédekben
Orbán Viktor miniszterelnök a 2025. március 15-i ünnepi beszéde után a Múzeumkertben. A kormányfő beszédében “áttelelt poloskáknak” nevezte a kormány kritikusait, és tavasszal “nagytakarítást” ígért ellenük.
A kormányzati propaganda egyik alappillére az ellenségképzés, vagyis meghatározott csoportok bűnbakként való beállítása. Ennek látványos példáját adta Orbán Viktor idei március 15-i beszéde, amely komoly hazai és nemzetközi visszhangot váltott ki. A miniszterelnök olyan dehumanizáló jelzőket használt, mint „átteleltek a poloskák”, amikor azokról beszélt, akik szerinte külföldi pénzekből vásárolva a magyar nemzet érdekei ellen tevékenykednek. Orbán egy „húsvéti nagytakarítást” helyezett kilátásba, mondván felszámolják azt a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat, illetve az egész árnyékhadsereget, amelyet a kormány narratívája szerint „Brüsszel kegyencei” működtetnek hazánk ellen. A miniszterelnök az ellenfeleket “újkori labancoknak” bélyegezte, akik „pénzért a birodalom szekerét tolják”, és azt vizionálta, hogy „ha van igazság, a pokolban külön bugyor várja őket”, sorsuk pedig a szégyen és megvetés lesz
Figyeljünk jól oda ezekre a kifejezésekre, mert egyértelműen ellenséges külső és belső erőként tüntetik fel velük mindazokat, akik nem értenek egyet a kormánnyal, legyenek azok ellenzéki politikusok, kritikus újságírók, civil aktivisták vagy épp független bírók.
A beszéd nagy felháborodást keltett itthon: sokan úgy értékelték, hogy Orbán Viktor ezzel „a magyar társadalom egy részét” rovarnak, azaz eltaposható kártevőnek minősítette. Az ellenzék vezető erejének számító Tisza Párt elnöke, Magyar Péter – akit Orbán később a „poloska” jelző egyedüli címzettjeként próbált megjelölni – úgy reagált:
Március 15-én a magyar nemzet többségét hasonlította eltaposandó rovarhoz
Szerinte Orbán egy határt lépett át ezzel a botrányos kijelentéssel.
Márki-Zay Péter mozgalma feljelentést is tett közösség elleni uszítás miatt, mondván a miniszterelnök dehumanizálta mindazokat, akik nem az ő oldalán állnak. Civil jogvédők és elemzők párhuzamot vontak az ilyen retorika és a történelem sötét időszakai között, figyelmeztetve, hogy egy társadalmi csoport emberi mivoltuktól való megfosztása veszélyes precedens – az 1930-as évek totalitárius propagandáját idéző megnyilvánulás.
A kormányzat azonban nem kért bocsánatot – ehelyett magyarázkodásba és jelentésmódosításba kezdett. Orbán Viktor a kritikák nyomán kénytelen volt pontosítani: a nemzeti ünnep után pár nappal a Facebook-oldalán közölte, hogy „miért poloska? Mert lehallgatta a feleségét”, utalva arra, hogy állítása szerint kizárólag Magyar Péterre, a Tisza Párt vezetőjére értette a poloska kifejezést. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is igyekszik utólag átkeretezni a történteket: a március 27-i Kormányinfón kijelentette, „csak az értette félre (a beszédet), aki félre akarta érteni”, és ragaszkodott ahhoz, hogy a poloska megnevezés csak Magyar Péterre vonatkozott.
Gulyás szerint szó sincs arról, hogy a miniszterelnök civileket, bírókat vagy újságírókat tartana poloskáknak – ilyen fel sem merült, állította. Ez a kommunikációs taktika – a provokáló üzenet után a szavak félreértésére hivatkozás – nem új: elemzők emlékeztetnek rá, hogy Orbán az elmúlt évtizedben többször élt hasonló „régi trükkjével”. Már 2016-ban is párhuzamba állította az ellenzéket a gazdaállatokat kiszipolyozó parazitákkal, majd később igyekezett bagatellizálni, kimagyarázni a kijelentést.
A manipulációs stratégia lényege, hogy a durva kijelentés célt érjen – felkorbácsolja a közvéleményt és megossza a társadalmat, miközben a táborát egységbe kovácsolja egy közös ellenségképpel. Később pedig a kormánypárti kommunikáció azt sulykolja, hogy „nem is úgy gondolták, csak politikai hisztériakeltés folyik”.
Félelemkeltés és bűnbakképzés: háború, Brüsszel, kisebbségek
A félelemkeltés a propaganda másik klasszikus manipulációs eszköze, amelyet a 2020-as években a magyar kormány szintén gyakran bevet. Válsághelyzetekben – legyen szó háborúról, gazdasági bajokról vagy társadalmi feszültségekről – a kormányzati kommunikáció rendszerint egy külső fenyegetés képe köré szerveződik, azt sugallva, hogy kizárólag a regnáló hatalom képes megvédeni az országot.
Így volt ez a szomszédban dúló ukrajnai háború kapcsán is: a kabinet a „béketábor vs. háborúpártiak” keretezésével él, amelyben önmagát a béke egyedüli letéteményeseként tünteti fel, míg az ellenzéket és az EU-t úgy állítja be, mint akik belesodornák Magyarországot a háborúba. Orbán Viktor és társai rendszeresen hangoztatják, hogy „mi kimaradunk a háborúból”, szemben az Brüsszel háborús uszításaival – ezzel félelmet keltve a lakosságban, hogy egy kormányváltás esetén az ország katonai konfliktusba keveredne. Hasonló logika érvényesül a gazdasági nehézségeknél: a 2022–23-as elszabaduló infláció fő okaként a propaganda nem a forintgyengülést vagy a hibás gazdaságpolitikát jelölte meg, hanem a „brüsszeli szankciókat”. A kormányzati média hónapokon át sulykolta, hogy az emberek szankciós inflációval néznek szembe – azt az érzést erősítve, hogy az Európai Unió intézkedései miatt drágul az élet, nem pedig belső tényezők miatt. Ezzel egyrészt külső bűnbakra terelték a haragot, másrészt félelmet keltettek az EU-politikával szemben. Gulyás Gergely egy friss kormányinfón is arról beszélt:
a pénzek azért nem jönnek (Brüsszelből), mert ez része Brüsszel Magyarország elleni büntetőpolitikájának
A narratíva szerint az uniós források visszatartása pusztán politikai bosszú vagy ideológiai nyomásgyakorlás – így a kormány a saját felelősségét próbálja elhárítani az EU-val fennálló konfliktusban, és egyben harci hangulatot kelt: mintha Brüsszel támadná Magyarországot, akitől védeni kell a hazát.
A félelemkeltés eszköztárában kulcsszerepet kapnak a társadalmi kisebbségek vagy sérülékeny csoportok ellen indított kampányok is. Jól példázza ezt a melegellenes retorika felerősödése 2024–2025 folyamán. A kormány már 2021-ben elfogadta a homofób jellegű “gyermekvédelmi” törvényt, de ennél is tovább ment: 2025 márciusában a parlament megszavazott egy olyan jogszabályt, amely betiltja azokat a tüntetéseket, amelyek a homoszexualitást vagy a nemváltoztatást ábrázolják vagy támogatják kiskorúak számára – nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy megtiltsa a nyárra tervezett Pride felvonulást.
A törvény előírja, hogy a rendőrségnek kötelező legyen megtiltani az efféle rendezvényeket, mondván azok „a gyermekekre veszélyes ideológiát” közvetítenek. A kormányzati kommunikáció ezt is „gyermekvédelemnek” nevezi, ám szakértők szerint ez csupán ürügy, egy „fügefalevél”, amellyel a hatalom önkényesen korlátozza az egyik legalapvetőbb szabadságjogot, a békés gyülekezés jogát.
A valós cél inkább politikai: a Fidesz ezzel egy újabb ideológiai harcteret nyitott meg, hogy megossza az ellenzéket és tematizálja a közbeszédet. Bea Bakó elemző szerint Orbánék a Pride betiltásával épp egy évvel a választás előtt provokálni akarják fő ellenfelüket, Magyar Pétert, hogy állást foglaljon megosztó ideológiai ügyekben. Ezzel a kormány két legyet üthet egy csapásra: saját konzervatív bázisukat feltüzelik a nemzeti értékek védelmével, miközben kellemetlen helyzetbe hozzák az ellenzéki vezetőt. Ha ugyanis Magyar Péter nyíltan kiáll a Pride mellett, a Fidesz azonnal „LMBTQ-pártinak” bélyegezheti és támadhatja a hagyományosabb értékrendű szavazók előtt; ha viszont hallgat vagy lavírozik, akkor a saját liberális szimpatizánsai szemében válhat gyávává vagy elvtelenné.
A Tisza Párt eddig óvatos stratégiát választott: inkább a kormányváltás esélyére koncentrál és minden mást másodlagosnak minősít – vállalva, hogy most „a szabadság nevében tűrni kell a megaláztatást, hogy később visszaállíthassák a demokráciát”. Ez is mutatja, milyen hatásosan tereli el a figyelmet a kormány az ország valós problémáiról azáltal, hogy félelmet és indulatot keltő társadalmi vitákat generál. Legyen szó a migránsok 2015 utáni démonizálásáról vagy a jelenlegi genderkérdésről, a központi üzenet mindig az: valamilyen idegen vagy elfogadhatatlan erő fenyegeti a magyar embereket, akiktől csak a kormány védheti meg őket.
