Bocsánatot kérsz akkor is, ha rosszat teszel és akkor is, ha nem? Miért?
Ha egyfajta folyamatos belső feszültségként mindig készen állsz arra, hogy bocsánatot kérj mindenért, amit csinálsz, vagy mondasz, akkor saját értékeidet mások véleménye alapján határozod meg.
Ezzel a behódoló magatartással a konfliktust kerülöd: nem akarsz vitába keveredni, nem szereted megvédeni a saját véleményedet. Annyira tartod magad értékesnek, amennyire mások is téged. Ha jót tehetsz az emberekkel, akkor a felhők fölött repkedsz, attól viszont rettegsz, hogy csalódást okozz.
Van három egyszerű módszer, amivel helyre billentheted ezt a beidegződést, de a mögötte meghúzódó énképet is szükséges helyreállítani.
1. Állj ki magadért! Ne hagyd annyiban a dolgokat! Még ha egy apró vitáról is van szó, ne menekülj ki a helyzetből. Ne félj a következményektől, elhagyástól, mosolyszünettől, kiabálástól! Ne kételkedj az igazadban! A legfontosabb, hogy a saját magad iránt érzett tiszteleted megmaradjon! (Egy szuper olvasmány ebben a témában Andrea Owen Hogyan állj ki magadért című könyve).
2. Ne kérj bocsánatot megállás nélkül és kerüld a túlzásokat! „Kérlek, ne haragudj”, „Többé nem fog előfordulni”. Gyakran elég egy „Hoppá, nem így értettem/akartam” is.
3. A megfelelő helyzetben kérj bocsánatot. Egy szimpla kérdéssel feltudod mérni, hogy mikor kell elnézést kérned: „Én okoztam ezt, vagy semmi közöm hozzá?”
Ez is érdekelhet: A romboló önbizalomhiány.
