A szexuális bűnelkövetők módszerei és viselkedése ugyanolyan változatosak, mint motivációik. Van, aki alaposan megtervezi tettét, míg más a spontán alkalmat ragadja meg.
A visszaeső erőszaktevők gyakran tanulnak korábbi tapasztalataikból, és egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak a lebukás elkerülésére. Például egy sorozat-erőszaktevő kitapasztalhatja, hogy mely helyszínek és időpontok a legbiztonságosabbak számára (elhagyatott területek, sötétben, kiszolgáltatott áldozat), és akár trükköket, álcát is bevet.
A gyermekbántalmazók tipikusan hosszabb behálózási folyamatot alkalmaznak: először barátkoznak a gyerekkel, figyelmet és ajándékot adnak, majd fokozatosan szoktatják hozzá a testi érintéshez. Ezzel párhuzamosan gyakran a gyerek bizalmát és titoktartását is elnyerik, akár fenyegetéssel, akár manipulációval („ez a mi titkunk, ha elmondod, bajba kerülök vagy téged nem fognak szeretni”). Az ilyen viselkedésminták iszonyú rombolóak a gyerek számára, mert összezavarják: a gondoskodás jelei és a bántalmazás keveredik bennük.
Ami a felnőtt áldozatok elleni erőszakot illeti, ott is változó, hogy az elkövető milyen kapcsolatban áll a célszeméllyel. Intim partner erőszak esetén (amikor például a férj erőszakolja meg a feleségét) az aktus sokszor a hatalom fitogtatásáról szól, és a kontroll része – a bántalmazó a nemi erőszakkal is fenntartja az uralmat a kapcsolatban. Ilyen dinamikában gyakori a fokozódó féltékenység, elszigetelés és más erőszakformák is.
Ha az erőszaktevő idegen, akkor általában a támadás előtt megfigyeli a környezetet és áldozatot (pl. kiszemel valakit az utcán vagy nyilvános helyen, követi haza). Az alkalmi elkövetők – például akik egy buli vagy randi során élnek vissza a helyzettel – lehet, hogy nem előre kitervelten indulnak neki, de ha adódik helyzet (pl. a másik fél ittas, eszméletlen), tudatos döntéssel kihasználják azt.
Ezek az emberek utólag gyakran bagatellizálják tettüket, ami arra utal, hogy már a helyzetben is hajlamosak voltak figyelmen kívül hagyni a valódi konszenzust.
Sok szexuális erőszaktevő nem áll meg egy áldozatnál, főleg ha nem vonják felelősségre. A sorozatelkövetők gyakran tanulnak a korábbi támadásokból: ha egy módszer bevált, azt ismétlik, sőt idővel fokozhatják is az erőszak mértékét vagy merészségét. Sokukat az motiválja, hogy legyőzhetetlennek érzik magukat, míg végül egy nyomozati hiba vagy szerencsés egybeesés lebuktatja őket. Ezzel szemben mások – főleg a családon belüli abúzus elkövetői – esetleg abbahagyják a bántalmazást, ha a körülmények változnak (például a gyermek eléri azt a kort, amikor már képes segítséget kérni, vagy az elkövető életében történik valami változás).
A visszaesés kockázata azonban jelentős probléma: becslések szerint a szexuális bűnözők egy része évekkel a büntetés után is újra követ el hasonló bűncselekményt.
Trükkök és szexuális manipuláció
A szexuális erőszaktevő sokszor meglepően ravasz, manipulatív viselkedésre képesek. Nem csupán az áldozatok megtévesztéséről van szó, hanem a hatóságokkal és segítőkkel szemben is. Például ismertek esetek, amikor a tettes éveken át mintarabként viselkedett a terápiás csoportban, de valójában csak a feltételes szabadulás reményében színlelte a megbánást.
Egy esettanulmányban egy egyetemi klinika terápiás programjára járó elítélt 2 évig becsapta a terapeutákat: részletesen beszélt fantáziáiról és problémáiról, látszólag együttműködött, miközben semmi valódi változás nem történt nála. Végül kiderült, hogy mindezt csak azért tette, hogy a később a bíróság előtt „javulást” mutathasson, sőt megpróbálta visszavonni korábbi beismerő vallomását is, ártatlannak beállítva magát – amikor ez kitudódott, kizárták a terápiából.
Gyakori, hogy az erőszaktevő a környezete előtt kettős életet él: kifelé rendes, dolgos embernek mutatkozik, míg titokban bűncselekményeket követ el. Ez megnehezíti az időbeni leleplezésüket, mert az áldozatok szavahihetőségét sokszor megkérdőjelezik a támadó „jó hírneve” miatt.
Az erőszaktevők gondolkodásmódja és lelki sajátosságai
A szexuális erőszaktevők pszichológiájának egyik központi eleme, hogy másoktól eltérően értelmezik a valóságot, különösen tetteik megítélését illetően. Gyakori a felelősséghárítás és a bagatellizálás. A kutatások szerint az elkövetők rendszeresen alkalmaznak „gondolati torzításokat” (más néven téves hiedelmeket), hogy csökkentsék bűntudatukat.
Ezek közé tartozik például:
- Tagadás: sokan egyáltalán nem ismerik el, hogy bármi rosszat tettek (“Nem is volt erőszak, csak túlreagálja a másik”).
- Minimalizálás: ha el is ismerik a tettet, kisebbíteni próbálják (“Jól van, megtörtént, de nem okoztam én nagy kárt, túl fogja élni”). Gyermekbántalmazóknál tipikus kifogás, hogy „úgysem emlékszik majd rá” a gyerek, vagy „nem sírt, tehát nem is fájt neki annyira”.
- Áldozathibáztatás: az elkövető ragaszkodik ahhoz a narratívához, hogy tulajdonképpen a sértett provokálta ki a történteket (“Úgy öltözött, biztos akarta”; “engedte, hogy megcsókoljam, ezek után mit várt?”). Ezzel magát mentesíti a felelősség alól.
- Jogosultságérzés: sokan őszintén hiszik, hogy nekik igenis joguk volt azt tenni, amit tettek. Például egy vérfertőző apuka mondhatja, hogy „Az én gyerekem, azt teszek vele, amit akarok” – ez a torz gondolat segíti őt abban, hogy ne érezzen bűntudatot. A kutatások kimutatták, hogy az ilyen gondolkodás csökkenti az önkontrollt – hiszen ha valaki jogosnak véli, kevésbé fogja vissza magát.
E torzítások olyan erősek lehetnek, hogy még a nyilvánvaló jeleket is figyelmen kívül hagyják. Például egy pedofil azt is erotikus érdeklődésként értelmezheti, ha egy kisgyerek megöleli – mert az ő fejében a gyermek is “flörtöl”. Viszont ha a gyerek sír vagy ellenáll, azt elhessegeti magától, mondván “biztos csak megjátssza, hogy ne legyen bajban”.
Ily módon az elkövető csak azt az információt veszi figyelembe, ami beleillik a saját torz világképébe, és mindent, ami ellentmondana neki, kizár vagy átértelmez. Ilyen önfelmentő logikával képesek fenntartani a pozitív énképüket is: sok erőszaktevő nem tartja magát rossz embernek, sőt néha sajnáltatja önmagát, mondván, hogy ő is áldozat (például a körülmények vagy az áldozat csábítása áldozata).
Indulatok és sértettség
Érzelmileg számos elkövetőre harag és frusztráció jellemző. Nem ritka, hogy a háttérben kudarcok, alacsony önértékelés húzódik, amit erőszakkal próbálnak kompenzálni. Marshall és munkatársai (1997) elmélete szerint a szexuális erőszaktevők sokszor önvédő és önző stratégiákat alakítanak ki, mert kevésre tartják magukat, nehezen boldogulnak egészséges kapcsolatokban, és érzelmi diszkomforttal küzdenek.
Ezek az elnyomott negatív érzések (szégyen, kisebbrendűség) átcsaphatnak gyűlöletbe a külvilág felé, különösen azok iránt, akiket okolnak saját problémáikért. Így alakul ki például, hogy valaki, akit sorozatosan visszautasítottak a nők, végül bosszúhadjáratot folytat minden nő ellen (tipikus motívum a tömeggyilkosoknál vagy incel-kultúrában is).
Ezt a „jogos haragot” aztán felhasználja a tett igazolására: „Megérdemlik, mert velem is kitoltak/engem is bántottak/visszautasítottak stb”. A kutatások azt is kimutatták, hogy sok elkövető nehezen ismeri fel mások érzelmeit, és empátiahiányban szenved. Egyszerűen nem fogják fel, mit él át a másik fél – vagy ha igen, nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Ez persze megkönnyíti, hogy átlépjék a morális gátakat.
Gyermekkori gyökerek
Az erőszaktevők pszichés mintázata gyakran visszavezet a saját gyerekkorukba. Természetesen nem minden áldozat lesz elkövető, de statisztikák szerint a szexuális bűnelkövetők között sokan maguk is átéltek valamilyen abúzust vagy bántalmazást gyerekként.
A WHO adatai szerint a gyermekkori erőszak és elhanyagolás megtapasztalása jelentős rizikófaktora annak, hogy valakiből felnőttként bántalmazó váljék. Marshall és Barbaree integrált elmélete kifejti, hogy a rossz szocializáció és a diszfunkcionális családi környezet a serdülőkor idejére olyan sérülékenységet alakíthat ki, amely a szexuális erőszak talajává válik. Például ha egy fiú azt tanulja meg gyerekként, hogy a konfliktusokat veréssel „oldják meg”, és azt is látta, hogy a nők alárendeltjei a férfiaknak, akkor kamaszkorában a hirtelen feltörő szexuális impulzusait nem megfelelő gátlások fogják fékezni.
A kamaszkori szexuális fejlődés így félresiklik, és agresszióval keveredik. E modellek szerint az egyéni sérülékenység (pl. bántalmazott gyerekkor, rossz kötődési minták) és a szociokulturális hatások (pl. erőszakos minták, pornográfia, nőellenes attitűdök) együtt vezethetnek oda, hogy valaki szexuális bűncselekményt kövessen el.
Érdekes kutatási eredmény az is, hogy sokan kamaszkori szexuális élmény hatására rögzülnek deviáns irányba. Például ha egy 12 éves fiú egy nála fiatalabb gyerekkel folytat szexuális játékot (akár közösen átélt abúzus részeként), lehet, hogy később is a nála fiatalabbakhoz fog vonzódni, mert a szexuális izgalomhoz ezt társította az agya egy korai, befolyásolható szakaszban.
Hasonlóképpen, ha valakit tinédzserként megerőszakoltak, előfordulhat – bár nem törvényszerű –, hogy felnőttként maga is agresszor lesz, mintegy ismételve a mintát.
Fontos hangsúlyozni: a legtöbb bántalmazott gyermek nem válik bántalmazóvá. De statisztikailag az erőszaktevők között felülreprezentáltak azok, akiknek a múltjában volt trauma. A gyermekkori élmények tehát nem determinálnak, de hozzájárulhatnak egy torz gondolkodásmód kialakulásához.
Kezelési lehetőségek és megelőzés
Börtön és terápia
A szexuális erőszak súlyos bűncselekmény, amely szigorú büntetőjogi szankciókat von maga után. Ám önmagában a börtön nem mindig oldja meg a problémát – szakirányú kezelésre is szükség lehet, hogy a visszaesés esélye csökkenjen. Magyarországon az elmúlt években a büntetés-végrehajtásban is megjelentek speciális programok a szexuális erőszaktevők számára. Ilyen például a célzott pszichoterápia, ahol csoportfoglalkozásokon vesznek részt az elítéltek, és szembesítik őket tetteik következményeivel, torz gondolkodásukkal.
A terápiák főleg kognitív-viselkedésterápiás módszereket alkalmaznak: igyekeznek lebontani az önigazoló hiedelmeket, és megtanítani másfajta megküzdési stratégiákat. Ezen felül szociális készségfejlesztést is végeznek, hiszen sok elkövetőnek gondjai vannak az egészséges kapcsolatteremtéssel, kommunikációval. A külföldi tapasztalatok szerint az ilyen programok mérséklik a visszaesést, de nem szüntetik meg – a legnagyobb kockázatot jelentő csoportnál (pl. többszörös visszaesők, szadista hajlamúak) továbbra is megmarad az utólagos felügyelet fontossága.
Gyógyszeres kezelés és kémiai kasztráció
Bizonyos esetekben felmerül a libidó csökkentése gyógyszerekkel, közkeletű nevén kémiai kasztrációval. Ez hormonális gyógyszereket jelent, amelyek minimalizálják a nemi vágyat. Több országban – köztük Magyarországon is – van lehetőség ilyen kezelésre, jellemzően önkéntes alapon vagy feltételes szabadságra bocsátás részeként. A kémiai kasztráció azonban vitatott: egyrészt etikai aggályok merülnek fel (kényszeríthető-e valakit ilyesmire), másrészt a hatékonysága sem 100%. Ha ugyanis a bűncselekmény mozgatórugója nem pusztán a szexuális vágy, hanem például a hatalmi agresszió, akkor a vágy csökkentése sem garantálja, hogy az illető nem fog más formában erőszakoskodni.
Ennek ellenére bizonyos pedofil elkövetők esetében pozitív eredményekről számoltak be: a fantáziák és kísértések mérséklésével hozzájárulhat a kontroll fenntartásához. Mindazonáltal a gyógyszeres kezelés csak kiegészítő lehet a pszichoterápia mellett, nem helyettesíti azt.
Nyomon követés és társadalmi kontroll
Sok országban vezettek be szexuális ragadozó regisztereket és utófelügyeleti intézkedéseket (pl. nyomkövető, a lakóhely ellenőrzése, a közelben lévő iskolák értesítése stb.). Ezek célja, hogy a közösség tudatában legyen a veszélynek, és az elkövetőt is visszatartsa a lebukás magasabb kockázata. Magyarországon 2021-ben fogadták el a pedofil bűnelkövetőket nyilvántartó törvényt, amely bizonyos adatok nyilvánosságát is előirányozta. Bár ezek az intézkedések népszerűek a közvélemény szemében, a kriminológusok figyelmeztetnek, hogy önmagukban nem feltétlenül előzik meg az újabb bűncselekményeket – sőt, a túl szigorú megbélyegzés olykor megnehezíti az elkövető társadalmi visszailleszkedését, ami paradox módon növelheti is a kockázatot (például ha munka és lakhatás nélkül marad, frusztráltabbá válik).
Tehát fontos az egyensúly: a társadalom védelme elsődleges, de ezt úgy érdemes elérni, hogy közben a bűnelkövető rehabilitációja is cél maradjon, amennyiben lehetséges.
Megelőzés és szemléletformálás
A tájékoztatásnak, nevelésnek is óriási szerepe van. Ha nyíltan beszélünk a szexuális erőszakról, az segíthet megelőzni azt. Ide tartozik az is, hogy a fiatal fiúk megfelelő mintákat lássanak a nőkhöz való viszonyulásban, megtanulják kezelni indulataikat és tiszteletben tartani mások határait. Az iskolai felvilágosító programok, a párkapcsolati erőszakról szóló képzések vagy kampányok (mint amilyeneket pl. a NANE vagy más civil szervezetek folytatnak) hozzájárulnak a „nemi erőszak mítoszok” eloszlatásához.
Ha kevesebben hiszik el azt, hogy “aki erőszak áldozata lesz, maga tehet róla” vagy “az erőszaktevő egy idegen perverz a bokorban”, akkor több áldozat mer segítséget kérni, és kevesebb potenciális elkövető érez társadalmi igazolást a tetteihez.
A megelőzés része továbbá a korai jelzések komolyan vétele: ha valakin azt látjuk, hogy erőszakos nézeteket vall, kísérletezik mások határainak átlépésével (pl. szexuális zaklatás formájában), akkor időben közbe kell lépni – akár jogi úton, akár neveléssel, tanácsadással.
