Sokan teszik fel maguknak a kérdést: „Miért kerülök mindig olyan párkapcsolatba, ahol megbántanak?” Egyesek érzelmi vagy fizikai bántalmazásról számolnak be, másokat megcsalnak, elhagynak vagy folyamatosan kritizálnak.
A pszichológusok szerint ezek a visszatérő kapcsolati minták gyakran nem tudatos döntések, hanem úgynevezett kapcsolati újrajátszások – vagyis a múltbeli traumák ismétlései.
Aki például gyerekként elvesztette egyik szülőjét vagy érzelmileg elhanyagolták, felnőttként tudattalanul hasonló típusú embereket keres. A cél nem rossz: ilyenkor az illető próbálja „kijavítani” a múltat. Például egy nő, akit kiskorában elhagyott az apja, olyan férfit választ, aki szintén rideg vagy elutasító, abban a reményben, hogy ezúttal majd sikerül szeretetet kapnia. Így próbálja enyhíteni a gyerekkori fájdalmát és önhibáztatását.
A gond az, hogy a múltat nem lehet újrajátszani. Ezek a kapcsolatok sokszor veszélyesek, az illető pedig képtelen kilépni belőlük, mert úgy érzi: ha most „jól csinálja”, végre gyógyulást talál. Ehelyett azonban újra és újra sérül.
A feldolgozás első lépése a trauma azonosítása. A traumák sokszor nem tiszta emlékek, hanem szorongásban, pánikrohamokban, rémálmokban vagy visszatérő kapcsolati problémákban jelennek meg. Egy 2019-es amerikai kutatás tíz fő gyermekkori traumát sorolt fel, például fizikai és érzelmi bántalmazást, elhanyagolást, válást, szülői mentális betegséget, függőséget vagy családon belüli erőszakot.
Hasznos önismereti gyakorlat lehet, ha valaki listát készít korábbi partnerei, valamint a szülei jó és rossz tulajdonságairól. Ezeket egymás mellé téve gyakran kiderül, hogy a partnerválasztás mögött régi sérülések húzódnak meg. A minta felismerése az első lépés a gyógyulás felé.
Bár nehéz és sokszor fájdalmas folyamat, csak így lehet megtörni az ördögi kört – hogy a jövő kapcsolatai már ne a múlt sebeit ismételjék – írja a Psychology Today.
A mintázatok felismerése után a következő fontos lépés az, hogy az ember elkezdjen dolgozni az érzelmi fájdalmain. Ez sokszor harag, szégyen és szomorúság formájában jelenik meg. Ezeket az érzéseket nem elnyomni kell, hanem biztonságos környezetben megélni és feldolgozni. Egy támogató terapeuta, egy napló vagy egy bizalmas barát is segíthet ebben a folyamatban. Fontos megérteni, hogy nem az ember hibája, ha gyerekkorában bántották vagy elhanyagolták. A felelősség nem őt terheli, mégis gyakran érez bűntudatot vagy értéktelenséget az átélt élmények miatt.
Sokan nem is gondolnak arra, hogy gyerekkorukban valójában trauma érte őket. A trauma nem mindig jelent nagy, látványos eseményt. Elég lehet az is, ha egy gyerek nem kapott elég figyelmet, biztonságot vagy elfogadást. Egy szülő, aki állandóan kritizált, aki sosem volt jelen érzelmileg, vagy aki kiszámíthatatlanul viselkedett, hosszú távon komoly sebeket ejthet.
A kapcsolati újrajátszások mögött gyakran egy belső vágy húzódik meg: „Ha most jól csinálom, végre szeretni fognak.” Az ember megpróbálja „kijavítani” a múltat azzal, hogy megváltoztatja a jelenben élő kapcsolatot – csakhogy ezzel újra ugyanabba a csapdába sétál bele. Az ilyen kapcsolatok nem csak fájdalmasak, de gyakran bántalmazóak is, és a szakítás is nehezebb, mert a múlt sebei miatt az illető nem tud könnyen elengedni.
Fontos tudni, hogy ez nem tudatos választás. A vonzalom, amit egy ilyen partner iránt érez, sokszor nem a szeretetről szól, hanem a trauma ismerős mintájáról. Ezért tűnhet annyira nehéznek a „jófiú” vagy „jókislány” választása, mert ők nem hozzák elő a megszokott feszültséget, amit a múltban megélt.
Egy másik gyakori jelenség, hogy az ember azt hiszi, meg tudja „menteni” a másikat. Ha a partner alkoholista, dühkezelési problémái vannak vagy érzelmileg elérhetetlen, az illető úgy érzi, képes lesz megváltoztatni őt. Ebben sokszor ott van a vágy: „Ha én elég jó vagyok, akkor végre másképp fognak szeretni, mint régen.” De a kapcsolat gyógyítása nem egyedül történik, és nem lehet senkit megmenteni, aki nem akar változni.
Hasznos lehet egy konkrét gyakorlat is, ami segíti a minták felismerését. Ehhez szükség van három papírra. Az elsőre a jelenlegi vagy legutóbbi partner jellemzőit kell felírni, pozitívakat és negatívakat egyaránt. A másodikra az édesanya tulajdonságait, a harmadikra pedig az édesapáét. Ezután érdemes egymás mellé tenni a lapokat, és megnézni, vannak-e hasonlóságok. Gyakran kiderül, hogy a partner pontosan azokat a tulajdonságokat hordozza, amelyeket a szülők is – csak ezt eddig nem vette észre.
Ha még több bizonyítékra van szükség, érdemes visszamenni további két-három korábbi kapcsolatra, és ugyanígy felírni a jellemzőket. Az ismétlődő minták így jól láthatóvá válnak. Ekkor jöhet a kérdés: „Miért pont ilyen embereket választok?” Ha a válaszban ott rejlik a múlt fájdalma, akkor megkezdődhet a valódi gyógyulás.
Ez a munka időigényes, de megéri. Aki tudatosítja saját múltját, az képes lesz máshogy választani, más kapcsolati dinamikákra építeni. Lehet, hogy eleinte furcsa lesz egy egészséges kapcsolat, mert nincs benne dráma, kiszámíthatatlanság vagy bűntudat – de hosszú távon épp ez a stabilitás az, amire szükség van.
A legfontosabb tanulság, hogy senki nincs egyedül ezzel a problémával. Sokan élik újra gyermekkori traumájukat felnőtt párkapcsolatokban, de ez nem végzet. A megértés, az önreflexió és a támogatás segítségével lehetséges a változás. Lehet új életet építeni, ahol a szeretet nem fájdalomból, hanem elfogadásból és kölcsönös tiszteletből fakad.
A múlt nem törölhető, de a jelen és a jövő újraírható. És bár a traumák nyomot hagynak, nem kell, hogy meghatározzák, kivel élünk, és hogyan érezzük magunkat a kapcsolatainkban. Az első lépés a felismerés – a következő pedig már a gyógyulásé.
