Milyen propagandatechnikákkal él a hatalom, és mi ezeknek a célja?
Ahogy azt előző cikkünkben is megírtuk, a közelmúlt eseményei rávilágítottak arra, hogy a magyar kormány az elmúlt években tudatosan alkalmaz különféle manipulatív kommunikációs eszközöket az emberek gondolkodásának, viselkedésének befolyásolására.
Dezinformáció és a médiamonopólium
A manipulatív propaganda nem működne hatékonyan megfelelő médiakörnyezet nélkül. Magyarországon az elmúlt években kialakult egy kormányzat által dominált médiarendszer, amelyben az állami és kormányközeli sajtó túlsúlya biztosítja, hogy a kormány narratívái szinte szűretlenül jussanak el a tömegekhez. Független elemzések kimutatták, hogy a Fidesz szavazóinak jelentős része valóban információs karanténban él. A Medián intézet egyik friss felmérése rámutatott: a kormánypárti szimpatizánsok mindössze 18 százaléka értesült arról, hogy az ellenzéki vezető, Magyar Péter is tartott évértékelő beszédet idén, miközben a Tisza Párt híveinek 55 százaléka Orbán Viktor beszédét is ismerte. Vagyis a Fidesz-tábor nagyobbik része csak a kormányzati médiából tájékozódik, ott pedig egyszerűen elhallgatják vagy minimálisra csökkentik az ellenzéki üzeneteket.
Propagandisztikus témabeállításokkal találkoznak viszont annál gyakrabban: a megyei lapok hálózatától kezdve az M1 híradóján át a kormánypárti portálokig ugyanazok a szlogenek és féligazságok köszönnek vissza. A dollárbaloldal narratíva – miszerint az ellenzéki politikusokat külföldi (amerikai) pénzek mozgatják hazaáruló módon – szintén így ivódott bele a köztudatba. Ennek visszhangja érhető tetten Orbán március 15-i beszédében is, amikor „korrupt dollárokról” beszélt és arról, hogy „a gazdáitok ugyanazok”, utalva arra, hogy szerinte az ellenzéki szereplők idegen érdekek kiszolgálói.
Dezinformációs kampányokkal igyekeznek alátámasztani ezeket az állításokat: emlékezetes, hogy 2023-ban a kormányzati sajtó hetekig taglalta egy amerikai alapítványtól érkező támogatás ügyét, amelyet a baloldal választási befolyásolási kísérletének bélyegeztek. A tényszerű és árnyalt tájékoztatás hiánya – például annak elhallgatása, hogy a Fidesz évtizede élvez külföldi (orosz és más) erőforrásokat – torzított valóságérzékelést eredményez a lakosság egy részénél.
Központi propagandaakciók is rendszeresen szolgálják a dezinformációt és a közvélemény irányítását. A Nemzeti Konzultációk kérdőívei, amelyeket milliószámra küldenek ki az állampolgároknak, látszólag a nép véleményét kérik ki, valójában azonban sugalmazó kérdésekkel operálnak. Ezekben a levelekben a kormány saját politikáját népszerűsíti és erősíti meg, gyakran félrevezető állításokkal. Például a legutóbbi konzultációk egyikében az embereknek arról kellett véleményt nyilvánítaniuk, hogy támogatják-e a szankciókat, amelyek megemelik az élelmiszerárakat – az állítás eleve valósként tünteti fel, hogy a szankciók felelősek a drágulásért, pedig ezt gazdasági szakértők vitatják. A kérdés manipulatív megfogalmazása gyakorlatilag előre kijelöli a helyes választ.
Az így kapott eredményeket aztán a kormány saját politikája legitimációjaként tálalja a médiában. Hasonló logika mentén zajlottak a korábbi plakátkampányok is: az „Állítsuk meg Brüsszelt!”, „Stop Soros!” vagy „Tudtad? A migránsok… (stb.)” feliratú óriásplakátok éveken át ontották a leegyszerűsítő, sokszor félrevezető üzeneteket, bűnbakot kreálva egyes személyekből (pl. Soros György) vagy csoportokból. Mindez azt a célt szolgálta, hogy a közvélemény a kormány által megjelölt irányba legyen terelve, ellenséges legyen az ellenséggel szemben és hálás a kormány védelméért. A sajátosan torzított nyelvhasználat – például „Brüsszel” emlegetése, mintha egy idegen hatalom lenne, nem pedig hazánk is részese; vagy az EU-s politikusok következetes gúnynevekkel illetése (Orbán beszédében „Weber-fiókák” kárognak a fejünk felett) – mind hozzájárulnak egy alternatív valóság felépítéséhez. Ebben a valóságban Magyarország ostromlott vár, a kormány pedig hős védelmező, míg belülről „janicsárok” (azaz áruló módon idegeneket szolgáló magyarok) próbálják bomlasztani a nemzetet.
Nem mellékes körülmény, hogy a propagandisztikus narratívák sulykolása közben a sajtószabadság korlátozása is megfigyelhető. A kritikus hangok elhallgattatására a hatalom gyakran használ indirekt eszközöket – például kormánypárti tulajdonosi körök felvásárlásait –, de időnként nyílt tervekről is hírt adnak. Március végén szárnyra kapott egy javaslat arról, milyen sors várjon az árulónak tartott magyar újságírókra és aktivistákra. Bár Gulyás Gergely azonnal tagadta, hogy készülne újságírókat elhallgattató indítvány, és hangsúlyozta, hogy semmi nem korlátozza hazánkban a sajtószabadságot, a fenti retorika ismeretében az efféle hírek önmagukban is félelemmel tölthetik el a független médiamunkásokat.
Összességében elmondható, hogy a kormány saját kommunikációs fölényét kihasználva féligazságokkal és elhallgatásokkal manipulálja azt, hogy a polgárok milyen információk alapján ítélnek meg egy-egy közéleti kérdést. Ezáltal sokan csak a propaganda valóságképét ismerik, ami komoly társadalmi megosztottsághoz vezet.
Az agresszió átgyűrűzése a hétköznapokba
A kormányzati gyűlöletkeltő retorika nem marad következmények nélkül a társadalomban. Egyre több jel utal arra, hogy az ilyen hangvételű üzenetek bátorítják a kormánypárt fanatikus híveinek agresszív fellépését a velük egyet nem értőkkel szemben. Az elmúlt hetekben is történt néhány riasztó incidens, amelyek során Fidesz-szimpatizánsok támadtak rá ellenzéki aktivistákra – fizikai és verbális erőszakkal próbálva megfélemlíteni őket.
Március 24-én Egerben, alig néhány órával azután, hogy a Tisza Párt elindította országos kampányát, egy őrjöngő férfi jelent meg az egyik standjuknál. Magyar Péter pártelnök beszámolója szerint a támadó részeg kormánypárti szimpatizáns volt, aki összetörte a laptopot, szétszórta a szavazólapokat és ököllel ütötte az önkénteseket.
A pártelnök nyílt üzenetben szólította fel Orbán Viktort:
Haladéktalanul hívja vissza őrjöngő csahosait az utcáról és hagyjon fel a magyarok magyarok ellen való uszításával, amíg nem lesz késő
Erős szavak ezek, de jól tükrözik az ellenzéki oldalon uralkodó aggodalmat: attól tartanak, hogy a kormányzat által démonizált “ellenségek” elleni harc a valóságban is erőszakba torkollhat.
Néhány nappal később, március 27-28. körül Budapesten is történt egy incidens: egy helyi üzlettulajdonos durva hangnemben rontott neki a Tisza Párt aláírásgyűjtő aktivistáinak a saját boltja előtt. A férfi trágár szavakkal illette az ellenzéki standon dolgozókat, és fenyegetőzött.
Magyar Péter ezt az esetet is Orbán Viktor uszító kampányának számlájára írta, posztjában „a poloskázó Orbán Viktor rohamosztagosának” nevezve a támadót. Az ilyen incidensek azt a benyomást keltik, hogy Magyarország veszélyes irányba sodródik a politikai polarizáció terén. A gyűlöletkampányok légkörében egyesek feljogosítva érzik magukat arra, hogy kézzel-lábbal rendet tegyenek az utcán, hiszen a hivatalos kommunikációból azt szűrik le, hogy az ellenzék “hazaáruló poloskákból álló árnyékhadsereg”, akikkel szemben minden eszköz megengedhető.
A jelenség nem előzmény nélküli: történelmileg számos példa van rá, amikor a hatalom által folyamatosan ellenségnek kikiáltott csoportok ellen előbb verbális, majd fizikai támadások kezdődtek. A dehumanizáló propaganda sokak szerint a politikai erőszak előszobája. Bár Orbán Viktor és kormánytagjai formálisan nem buzdítanak nyílt erőszakra, a retorikájuk megágyaz az indulatok elszabadulásának. Azzal, hogy a mindennapi problémák okaként folyamatosan valamilyen ellenséges csoportot jelölnek meg, a harag és frusztráció célpontot talál magának.
Szalai Máté politológus a HVG-nek nyilatkozva kifejtette: a miniszterelnök ezzel a stratégiával megfosztja ellenfeleit az emberi mivoltuktól, ami borzalmas, 1930-as éveket idéző kijelentés. A társadalmi következmények beláthatatlanok, ha ez tovább folytatódik a politikai közbeszéd eldurvulása az utcán további erőszakot szülhet.
A propaganda célja és ára
A fenti példák alapján egyértelműen kirajzolódik, hogy a magyar kormány tudatos és sokrétű propagandatechnikákat alkalmaz a közgondolkodás formálására. Az ellenségképzés – legyen az Brüsszel, Soros, migránsok, LMBTQ-lobbi vagy épp a dollárbaloldal – segít a hatalomnak egységbe terelni saját táborát, és elterelni a figyelmet azokról a problémákról, amelyekre nehéz vagy kellemetlen lenne valódi megoldást nyújtani (ilyen például a gazdasági válság, az egészségügy helyzete, a korrupció).
A félelemkeltés és a gyűlölet eszközével a kormány azt éri el, hogy sok választó inkább féltve ragaszkodjon a status quo-hoz, semhogy kockázatot vállaljon a változásért. A dezinformáció és a médiamonopólium révén pedig biztosítják, hogy a választópolgárok jelentős része ne is értesüljön más narratíváról – a saját valóságában éljen, ahol minden érv a kormány állításait támasztja alá. Mindez fenntartja a politikai megosztottságot, sőt mélyíti is azt.
Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a módszerek nem hungarikumok – a világ számos autoriter vagy populista rezsimjénél megfigyelhetőek. A tét azonban óriási: a társadalmi béke és demokrácia minősége. A kormányzati propaganda rövid távú politikai hasznot hozhat a hatalmon lévőknek (szavazatokat, támogatottságot, a felelősség áthárítását külső ellenségre), ám hosszabb távon szétszakíthatja a nemzet szövetét. Ha az emberek egy része a másik részt már nem honfitársnak, hanem démonizált ellenségnek látja, az a kölcsönös bizalmat és együttműködést rombolja le. Ez a mély megosztottság a propaganda tudatos terméke, amelynek célja Orbán Viktor hatalmának megtartása minden áron.
A kérdés az, hogy meddig lehet ezt eszkaláció nélkül folytatni. Hogy Orbán Viktor és a Fidesz változtat-e kommunikációján, vagy épp ellenkezőleg, tovább fokozza a propagandát a 2026-os választások közeledtével, az a jövő zenéje. Jelenleg azonban úgy tűnik, a kormányzat a manipulációs eszköztár minden elemét beveti a közvélemény befolyásolására, vállalva ennek minden kockázatát. Ennek fényében a magyar társadalom számára kulcsfontosságú az információk kritikus mérlegelése és a manipuláció felismerése, hogy ne válhasson önbeteljesítővé a propaganda által vizionált megosztottság és gyűlölet.
