A propaganda és a közvélemény manipulációja mindig is a hatalom egyik legerősebb eszköze volt. A modern médiakörnyezetben pedig ezek a technikák kifinomultabbak, mint valaha.
A média képes torzítani a társadalmi attitűdöket, és mindezt nem feltétlenül hazugságokkal, hanem a hangsúlyok és keretek ügyes megválasztásával.
A pszichológiai kutatások szerint a manipuláció egyik legerősebb formája a priming, vagyis előhangolás. Ez azt jelenti, hogy a közönséget tudatosan irányítják abba az irányba, mire figyeljen. Például, ha egy híradás folyamatosan a bűnözést emeli ki, az emberek hajlamosak a valóságnál veszélyesebbnek érzékelni a környezetüket. Hasonlóan működik a keretezés is: ugyanazt az eseményt bemutathatják sikertörténetként vagy kudarcként, attól függően, milyen narratívába illesztik.
A keretezés képes a valóságérzékelést teljesen más irányba terelni
– írják a szakértők egy friss kutatásban.
Az érzelmi töltet szintén kulcsfontosságú
Egy erősen érzelmekre ható kép vagy szófordulat sokkal jobban bevésődik, mint egy racionális adat. A narratívaépítés pedig hosszú távon hat: történeteket mesélnek, amelyekben a közönség saját identitását és világképét tükrözve találja meg. A klasszikus propaganda eszköztára ezekből a technikákból építkezik, és máig aktívan jelen van a politikában, reklámokban és a hírmédiában.
Ezekhez kapcsolódik a legújabb jelenség, az algoritmikus propaganda, amely a digitális technológiák segítségével emeli ipari szintre a manipulációt. Ez automatizációt és algoritmusokat alkalmaz a közösségi médiában a félretájékoztatás masszív terjesztésére, célzott befolyásolásra és meggyőzésre.
Míg a hagyományos propaganda inkább a tartalom szintjén hat, addig az algoritmikus propaganda a terjesztésben hozott forradalmat. Botok és automatizált rendszerek naponta milliószor ismétlik és felerősítik az üzeneteket, miközben a közösségi média algoritmusai gondoskodnak róla, hogy a tartalom pontosan azokhoz jusson el, akik a legfogékonyabbak rá. Az így létrejött „szűrőbuborék” erősíti a meglévő hiedelmeket és polarizálja a társadalmat.
Egy fontos különbség tehát, hogy míg a klasszikus manipuláció a mit és hogyan kérdésére ad választ – vagyis pszichológiai módszereket vizsgál, amelyekkel befolyásolható a közönség –, addig az algoritmikus propaganda a milyen eszközökkel kérdését emeli ki. Az előbbi a médiapszichológia, az utóbbi az informatikai és társadalomtudományi kutatások fókuszába került.
A kettő azonban elválaszthatatlan: a klasszikus technikák – priming, keretezés, érzelmi töltet, narratívák – adják a tartalmat, míg az algoritmusok és automatizált rendszerek biztosítják a soha nem látott sebességű és hatékonyságú terjesztést. Így jön létre az a manipulációs környezet, amelyben a közvélemény formálása ma zajlik.
A média képes torzítani a társadalmi attitűdöket
A kutatók egyre inkább figyelmeztetnek arra, hogy ez a kettős hatás óriási veszélyt jelenthet a demokratikus döntéshozatalra. Ha a közönség érzelmek által vezérelt, keretezett narratívákon keresztül találkozik a valósággal, miközben az algoritmusok felerősítik és buborékokba zárják, akkor az emberek világképe torz, egyoldalú és könnyen irányítható lesz.
Végső soron a propaganda – legyen klasszikus vagy algoritmikus – ugyanarra a pszichológiai alapra épül: az ember érzelmeire, előítéleteire és kognitív rövidítéseire. A különbség az, hogy ma már nem csupán újságok és tévék próbálják befolyásolni a gondolkodást, hanem láthatatlan gépek milliói, amelyek a háttérben döntik el, mit látunk, mit olvasunk és miről beszélünk.
A kérdés tehát nem az, hogy létezik-e manipuláció, hanem az, hogy felismerjük-e. A média képes torzítani a társadalmi attitűdöket. A digitális korban ennek hatása megsokszorozódik, és a közvélemény formálása sosem volt ennyire gyors, célzott és kikerülhetetlen.
