Megerősítési torzítás: amikor az agyunk saját magának tapsol.

A megerősítési torzítás miatt az emberek főként azokat az információkat fogadják el, amelyek a meglévő nézeteiket erősítik.
Ez a jelenség a közösségi médiában, a politikában és a mindennapi döntésekben is torzítja a valóságérzékelést.
A „minden vélemény számít” hozzáállás attitűdöt ad, módszert viszont nem az igaz és hamis állítások elkülönítésére.
Gyakorlati eszközök: állítás–bizonyíték szétválasztás, ellenhipotézis-teszt, forráskritika, döntési napló.
A megerősítési torzítás nem csak egyéni, hanem algoritmusok és médiarendszerek által erősített probléma.

A megerősítési torzítás az a mentális trükk, amikor az ember főleg azokat az információkat gyűjti be, amelyek már eleve jól esnek a világnézetének. Az agy ilyenkor házi közönséggé válik: tapsol, bólogat, és elégedetten közli, hogy „látod, megint igazam lett”. Ez a működés gyors, kényelmes és veszélyesen hatékony.

Megerősítési torzítás a mindennapokban

A hétköznapok tele vannak ilyen helyzetekkel. A közösségi média pontosan olyan posztokat tol eléd, amelyekkel amúgy is egy hullámhosszon vagy. Egy munkahelyi vitában mindenki azokat a mondatokat viszi haza, amelyek az ő álláspontját erősítik. Egy közlekedési konfliktus után minden érintett fejében megszületik a „valódi történet”, és ezek a verziók egymás mellett élnek tovább, békésen, mint több párhuzamos univerzum.

A közéletben ez a jelenség hatványozottan igaz – és hazánkban a kampányidőszaknak köszönhetően turbófokozatra kapcsolt. Ugyanarról az eseményről több értelmezés kering, és minden tábor kiválasztja a neki kényelmes változatot. A kutatások szerint az emberek kifejezetten magabiztosan beszélnek összetett kérdésekről, miközben a részletek ismerete sokszor felszínes. Ez a magabiztosság kiváló üzemanyag a törzsi gondolkodáshoz: minden oldal saját magát látja a józan ész utolsó bástyájaként.

Gyakran elhangzik az a barátságos gondolat, hogy „minden nézőpont számít” és „érdemes kedvesnek maradni”. Ez szép, csak épp a megerősítési torzítás egy kognitív hiba, nem illemtani kérdés. Az udvariasság jól jön egy vacsorán, az igaz állítások és a téves állítások szétválasztásához viszont módszer kell, nem hangulat.

A „minden oldal tartalmaz igazságot” típusú megközelítés is kényelmes menedék. Empirikus ügyekben az állítások minősége eltérő súlyú bizonyítékokon áll. Itt nem ízlésverseny zajlik, hanem adatverseny. A kérdés egyszerű: melyik állítást támasztja alá erősebb, ellenőrizhetőbb és függetlenebb bizonyíték.

Hogyan különböztessük meg az igaz állításokat a hamisaktól?

Állítás–bizonyíték szétválasztás.
Írd le egy mondatban az állítást, majd külön gyűjtsd hozzá a bizonyítékokat. Vélemény, sejtés és adat külön oszlopba kerül.
Ellenhipotézis-teszt.
Fogalmazz meg egy olyan magyarázatot, amely az eredetivel versenyez. Nézd meg, melyik bír el több tényt kevesebb csavarral.
Forrás-súlyozás.
Számít, hogy egy állítás szemtanútól, statisztikából, érdekelttől vagy független mérésekből származik. A forrás minősége döntő tényező.
Előre rögzített kritériumok.
Már a vita elején érdemes leírni, mi számít meggyőző bizonyítéknak. Így a célvonal helye rögzített marad, és a gondolkodás kevésbé csúszik el utólag.
Döntési napló.
Írd le, miért gondolsz valamit igaznak ma. Néhány hónap múlva nézd vissza. Ez a gyakorlat meglepően hatékonyan mutatja meg, hol dolgozott a saját belső rajongói klubod.

A megerősítési torzítás ráadásul nem csak egyéni sport. Algoritmusok, médiapiac és politikai ösztönzők együtt építik a véleménybuborékokat. Egyéni szinten módszerekkel lehet védekezni, társadalmi szinten pedig szabályozással és átláthatósággal.

A kedvesség és az empátia jól hangzó kísérőzene ehhez az egészhez. A gondolkodás minőségét viszont a fegyelem, a módszer és a bizonyítékokkal szembeni szigor határozza meg. Az agy szeret magának tapsolni. A valóság viszont ritkán kér autogramot.