Bár a szklerózis multiplex mögött nincs bizonyított lelki ok, az érintettek lelkiállapota nagyban befolyásolja, hogyan élik meg a betegségüket. A test gyakran akkor kiabál, amikor a lélek már túl régóta hallgat. Érdemes figyelni rá.
Fontos leszögezni, hogy a szklerózis multiplex (SM) egy orvosilag igazolt autoimmun betegség, amely során az agy és a gerincvelő idegrostjait borító védőburok, a mielinhüvely gyulladása és károsodása alakul ki. A tudomány mai állása szerint a betegségnek nincs közvetlen pszichológiai oka, azonban a lelkiállapot jelentős hatással lehet arra, hogyan éli meg az ember a tüneteit, és hogyan halad a megküzdés vagy elfogadás útján.
Sokan, akik szklerózis multiplexszel élnek, arról számolnak be, hogy úgy érzik, a testük lassan kalitkává válik. Mintha fokozatosan elveszne a mozgás szabadsága, mintha egy láthatatlan erő szűkítené a teret a test körül. A mozdulatok egyre korlátozottabbá válnak, és a szabadságérzet helyét átveszi a bezártság.
A betegség gyakran együtt jár szenvedéssel és elkeseredéssel. Sok érintett azt éli meg, hogy minden terhet egyedül kell hordoznia, nem bízik másokban, és gyakran küzd a maximalizmus terhével. Fél a hibázástól, a tévedéstől, a kudarctól – mind attól, hogy elbukik, mind attól, hogy mások elhagyják. A „bukás” lehet konkrét esés, de akár egy absztrakt, belső összeomlás is – amitől a lélek retteg.
A szklerózis multiplex mögötti félelmek
Ez a félelem sokszor ösztönös: a zuhanástól, az elveszített egyensúlytól, attól, hogy valami kívülről támad – legyen az egy létráról való lelépés, egy repülőgép zuhanása, vagy csak egy érzés, hogy „valami ránk eshet”. A test függőleges állása szimbólummá válik, az egyensúly utáni vágy metaforájává.
Gyakori, hogy az érintett szigorúan ítéli meg önmagát – és másokat is. Ez önértékelési problémákhoz vezethet, és kialakulhat az érzés, hogy „nem vagyok elég jó”. A belső nyomás fizikailag is megjelenhet: mintha az élet súlya szó szerint összenyomná az embert. A tünetek ezért sokszor a lábaknál kezdődnek – ott, ahol a stabilitás és a biztonság gyökerezik.
A folyamatos félelem és bizonyítási kényszer miatt sok érintett mindent kontrollálni akar. Nemcsak a saját életét, hanem környezetét is, hogy megelőzze az összeomlást. Ez a görcsös irányításvágy azonban börtönné válik, amely már nemcsak a testet, hanem a lelket is bezárja.
Az érintett úgy érzi, nem érdemli meg a pihenést. Folyamatosan bizonyítani próbál – másoknak, önmagának, a világnak. A test azonban egyszer csak megálljt parancsol. A fáradtság, a gyulladás, a mozgáskorlátozottság mintha azt üzenné: elég volt. Itt az idő felismerni, hogy nem kell minden terhet egyedül cipelni, és hogy a másokba vetett bizalom nem gyengeség, hanem erő.
A gyulladás – az SM egyik fő jellemzője – mély, elfojtott harag jele is lehet. Lehet ez a harag valaki ellen, aki nem adott elég szeretetet, vagy a világ ellen, amely túl keveset adott. De lehet önmagával szemben is. A test „kalitkája” talán azért épül, hogy ne kelljen megélni a valódi érzéseket, mert azok túlságosan fájdalmasak lennének. Az érzelmek elfojtása azonban megakasztja a lelki fejlődést, és idővel mentális, majd testi zavarokat is okozhat.
A test így szól: engedd el a haragot, a görcsös akarást.
