A tanácsadás minden emberi kapcsolat alapvető része. Mégis sokszor előfordul, hogy jó szándékkal próbálunk segíteni, de a másik fél haraggal vagy elutasítással reagál. Vajon miért van ez így?
Egy új kutatás a reaktanciaelmélet segítségével vizsgálta a jelenséget, és érdekes eredményekre jutott. Gondoljunk egy egyszerű helyzetre: egy barátunk túl sokat költ házfelújításra, mi pedig olcsóbb és jobb szakembert ajánlunk neki. Ahelyett, hogy hálás lenne, ingerülten válaszol:
Ne szólj bele a dolgaimba!
Ilyenkor lehet, hogy nem is a tanács tartalmával volt baj, hanem azzal, ahogyan átadtuk. Előfordulhat, hogy akaratlanul is tolakodónak vagy lekezelőnek tűntünk.
Amikor a segítség rosszul sül el: a reaktanciaelmélet
A Louisiana State University kutatói, Yanmengqian Zhou és kollégái (2025) szerint az ilyen helyzetek megértésében az egyik legjobban alátámasztott magyarázat a reaktanciaelmélet. Ez azt mondja ki, hogy az emberek nagyra értékelik a választás szabadságát, és minden olyan ingerre, ami ezt fenyegeti, ellenállással reagálnak. A folyamat két lépésben zajlik: először fenyegetésként észlelik a helyzetet, majd ennek hatására vagy tiltott viselkedésbe kezdenek, vagy leértékelik a fenyegető személyt – írja Susan Krauss Whitbourne, Ph.D., a Psychology Today cikkében.
A vizsgálatban részt vevő alanyok fiatal egyetemisták voltak, átlagosan 19 évesek. Nekik különböző forgatókönyveket kellett értékelniük, amelyekben egy Casey nevű fiktív személy kórházba került. Az egyik változatban Casey vakbélgyulladás miatt (tehát kontrollálhatatlan okból), a másikban túl sok bulizás következtében (kontrollálható okból). A helyzetet az is árnyalta, hogy Casey hogyan kért segítséget: vagy nyíltan (például konkrét tanácsot kért), vagy burkoltan (csak jelezte, hogy stresszes és nem tudja, mit tegyen).
A résztvevőknek értékelniük kellett saját érzelmi reakcióikat – például mennyire érezték magukat dühösnek, bosszúsnak vagy kritikusnak –, majd le kellett írniuk, milyen tanácsot adnának Caseynak. A kutatók később ezeket a tanácsokat elemezték hatékonyság, megvalósíthatóság és érzelmi hatás szempontjából, valamint a szövegek hosszát is vizsgálták, ami a gondosság mércéje volt.
Mit mutattak az eredmények?
Az adatok alapján a kontrollálhatóság és a kérés egyértelműsége erősen befolyásolta a reaktanciát, vagyis a negatív érzelmi reakciót. Ha valaki saját hibájából került bajba, és burkoltan kérte a segítséget, a tanácsadók sokkal ellenségesebben reagáltak, és kevésbé hasznos tanácsokat adtak. A kutatók szerint ilyenkor a tanácskérés indokolatlan terhet ró a segítőre, főleg ha az illető nem vállalja fel nyíltan, hogy valóban segítséget vár.
Hogyan alkalmazható mindez a mindennapokban?
Bár az elmélet nem új, értéke változatlan: segít jobban átlátni, hogyan érdemes kommunikálni, ha valóban szeretnénk, hogy tanácsunk célba érjen.
Ez azt is jelenti, hogy amikor szeretteinknek próbálunk segíteni, érdemes először tisztázni saját érzelmeinket, és kerülni azt, hogy tolakodónak tűnjünk. Ha megértjük, hogy a másik ember autonómiáját meg kell őriznünk, sokkal nagyobb az esély rá, hogy a tanácsot elfogadják.
A tanácsadás nem pusztán jó szándék kérdése, hanem érzékeny folyamat, amelyben a szabadság és a tisztelet kulcsfontosságú. Ha azt szeretnénk, hogy tanácsaink ne csak helyesek legyenek, hanem valóban hasznosak is, ügyelnünk kell a kommunikáció módjára és saját érzelmi reakcióinkra.
Ez a kutatás és a cikk mondanivalója tulajdonképpen a kommunikáció finom befolyásolásáról is szól. A reaktanciaelmélet lényege az, hogy az emberek ösztönösen védik a szabadságukat, és ha úgy érzik, hogy valaki rájuk akarja erőltetni az akaratát, akkor ellenállnak.
Ha figyelünk a másik autonómiájára, tudatosan kerüljük a tolakodást, és megfelelő módon, empatikusan adjuk át a tanácsunkat, akkor bizonyíthatóan nagyobb eséllyel fogják elfogadni. Ez egyfajta pszichológiai befolyásolás, manipuláció, de a pozitív értelemben vett változata: nem megtévesztésről vagy önző célról van szó, hanem arról, hogy a kommunikációt úgy alakítjuk, hogy az ne váltson ki védekező reakciót.
A két fő tanács tehát egyetemes alapja a manipulációnak:
- a másik ne érezze veszélyben a döntési szabadságát,
- a tanács ne tűnjön kioktatásnak vagy tolakodásnak,
