Videónézés közben bejön egy videó: egy jól öltözött és laza férfi, éles állkapoccsal és gondosan nyírt borostával, lassított mozgással és napszemüvegben. Eközben a háttérben szintetizátor hangja szól, alatta felirat: „Ő nem hajt. Ő bevonz”. Alfa. Szigma. Őt más anyagból gyúrták. És valahol legbelül te is bólintasz egyet az üzenetre. Ma tehát az alfa férfiakról lesz szó.
Az egész alfahím-mitológia tulajdonképpen egyetlen tévedésre épül. Egy Schenkel nevű kutató az 1940-es években fogságba zárt, egymás számára vadidegen farkasok egymásnak feszülését és az általuk kialakított rangsort figyelte meg, és ennek az eredményét nevezte el „falkának”. Csakhogy ez nem egy falka volt, hanem egy börtönudvar.
A vadon élő farkasfalkák ugyanis nem rivális küzdőtársak bandája, hanem valójában – most kapaszkodj meg – egyetlen hatalmas család. Nem, nem az autós-száguldós-tesztoszteronban úszó család. Az „alfa” pedig valójában nem a csapat legkeményebb harcosa, hanem simán az apa.
A kutató, aki a mítoszt világhírűvé tette (L. David Mech), évtizedekkel később maga könyörgött, hogy a téma kapcsán kiadott könyvéből vegyék ki ezt a részt, mert színtiszta hülyeség. Vagyis az alfafarkas még a farkasoknál sem létezik. Nálunk meg pláne nem.
„De a majmoknál igenis van!” – igen, ott valóban van rangsor. Frans de Waal (1982) csimpánzkutató viszont pont azt találta, hogy a legbrutálisabb hím sosem marad sokáig a csúcson. A törzsfőnök ugyanis nem a legagresszívabb egyed lesz, hanem az a példány, akinek a legtöbb és legszorosabb szövetségese van. Ez pedig jellemzően azok kiváltsága, aki békítenek, osztogatnak, gondoskodnak másokról. A puszta erőfitogtatás és fenyegetés egyértelműen a bizonytalanság jele. Nem pedig a valódi vezéré.
Az igazi „alfa” empatikus. Ezt a mondatot most olvasd el még egyszer.
És mi a helyzet az embernél? Nálunk jellemzően kétféleképpen lehet feljutni a társadalom csúcsra. Az egyik út a dominanciáé, amit jellemzően erőszakosság és megfélemlítés jellemez. A másik a presztízsé, ahol az önként mások számára megadott tisztelet a fő elem, mert tudsz valamit, vagy birtokában vagy valaminek, amit a másik is szeretne megtudni, vagy megszerezni.
A kutatások (Cheng, et. al, 2013) szerint mindkettő megoldási mód működik, de a domináns főnököt legtöbbször félik és kibekkelik, a presztízzsel bíró egyedet meg csodálják és követik. Találd ki tehát, hogy hosszú távon melyik bírja tovább.
Az alfához hasonlóan, a szigmahím fogalma szintén a kedvenceim közé tartozik. Ezt 2010-ben egy szélsőjobbos blogger találta ki és terjesztette el az interneten. Az elméletének nulla tudományos alapja van. A „magányos farkas, akit nem érdekel a rangsor” valójában annyira nem érdeklődik a rangsor iránt, hogy egyenesen kategóriát kért magának a tetején. Ez olyan, mintha valaki azzal hencegne, hogy ő a világ legszerényebb embere.
És ha már szóba került a piramis: mára egy egész görög ábécét meg tudunk tölteni a különböző férfiak kategóriáival. Alfa (a főnök), béta (a rendes srác), delta (az átlagember), gamma (a rendes srác), omega (a lúzer, gyökér (nerd)), zeta (a kilépek-a-társadalmi játékból fickó), lambda (jé, ide soroltak mindenkit, aki meleg) és persze a szigma. Tudod, mi a közös bennük? Egyikhez sincs egyetlen komoly kutatás sem. Ez nem személyiséglélektan. Ez asztrológia tesztoszteronnal.
A vicc viszont közel sem ennyire megmosolyogtató. Ezt a sémát ma a manoszféra kínálja fiataloknak; egy brit felmérés szerint a 16–17 éves fiúk 80%-a látott már Andrew Tate-tartalmat. A videói üzenetei rendre ezek: ne érezz, uralkodj, taposs, és nyersz. A valóságban viszont pont ezzel a programmal lesz valaki magányos és feszült, amint azt a bizonyos fogságba zárt farkas esete is tanúsítja.
Szóval mielőtt legközelebb rábólintasz a cikk elején leírt montázsra: az alfahím egy mérési hiba, a szigma pedig egy politikai blogposzt eredménye. Aki tényleg vonzó a számodra, az nem azért olyan, mert érzéketlennek és hidegnek tetteti magát, hanem mert van mit adnia a kapcsolat számára. Ennyi. Lehet tovább görgetni.
About the Author
