A propaganda az emberi agy működésére épít, ezért hat rád akkor is, amikor teljesen átlátsz rajta.
A választási kampány utolsó heteiben a kormány kommunikációja erősen érzelmi hatásokra épít. A magyar kampányhajrában ez különösen látványos: fokozott mozgósítás, erős kijelentések, leegyszerűsített üzenetek uralják a nyilvánosságot. A kormányfő is egyértelműen fogalmazott: „a kampány hajrájában a legfontosabb feladat a mozgósítás és a láthatóság növelése – különösen az online térben.”
Ez a mondat kulcsfontosságú, hiszen pontosan megmutatja, hogyan működik a kampánylogika. Miért a láthatóságra és a jelenlétre helyezi a hangsúlyt a kormány, és miért nem arra, hogy tisztázza az elmúlt hetek súlyos ügyeit, úgy mint:
- titkosszolgálati és lehallgatási vádak
- orosz kapcsolatok és kampánybefolyás gyanúja
- választási visszaélések gyanúja (szavazatvásárlás)
- provokációs jelenetek, zászlós akciók
- Szabó Bence és Hrabóczki Dániel, vagyis Gundalf, vallomása körüli súlyos vádak
Azért nem a „mi történt valójában?” kérdésre épít a kormány kommunikáció, mert a választás nem igazságverseny, hanem figyelem- és identitásverseny. Ergo, minden potenciálisan romboló ügy hatását minimalizálni kell a propaganda által: a témát relativizálni, a megszólalókat hitelteleníteni, a fókuszt pedig következetesen visszaterelni a saját narratívára.
Ez nem csak tűzoltás, hanem a politikai kommunikáció alapmintája, amely különösen jól láthatóvá válik, amikor váratlan botrány robban ki. Orbán Viktor Hont Andrásnak adott interjújában is alkalmazta a Szabó Bence-ügyben, nyálazzuk is át röviden:
1. Hiteltelenítés (direkt). Tehát nem az állítást cáfolja, a személyt minősíti. Ez tiszta, nyers hiteltelenítés.
„Nem hős, hanem balek” – jegyezte meg Szabó Bencéről a miniszterelnök.
„Azt hitte, hogy ez egy politikai ügy, miközben egy kémelhárítási ügybe került bele”
2. Relativizálás / bagatellizálás. Ilyenkor egy összetett ügyet leegyszerűsítenek, hogy csökkentsék a súlyát.
„Ez egy nagyon egyszerű történet”
„Valaki kiugrik, azt hiszi, valami nagy felfedezés birtokában van”
3. Ellentörténet (keretcsere). Egyáltalán nem védekezik, hanem egy új magyarázatot adva új narratívát kínál, hogy felülírja az eredetit. Így lesz a politikai visszaélésből nemzetbiztonsági művelet. Itt történik a legfontosabb váltás.
„Kiderült, hogy egy kémelhárítási ügyben van”
„A titkosszolgálatok olyan feladatokat adnak, aminek az értelmét végső soron csak ők látják át”
4. Általánosítás (relativizálás kiterjesztése). Az ügy egyedi súlya eltűnik, és az egész történet egy normális jelenséggé válik, hogy elvegyék a botrány jellegét.
„Egy nagy politikai közösségből mindig van, mindig lesz, aki kilép vagy átáll”
5. Fókusz átterelése (nagyobb narratíva). Téma váltás történik egy erősebb, érzelmileg terhelt ügyre, ahol a külső fenyegetés identitásaktiváló lesz. Ez a rész már cseppet sem Szabó Bencéről szól, hanem a kampánykeretről.
„Az ukránok ki akarják zsebelni a magyarokat”
Ez proaktív kontroll a valóság értelmezése felett. Lényegében a megvalósult orwelli Fidesz-Mátrix. Mestermű, még ha aljas is, hiszen 16 éve működik. De miért is?
Miért működik a hazugság, még akkor is, ha az emberek egy része pontosan tudja, hogy valami nem stimmel?
Mert az ember nem az igazságot védi, hanem önmagát. A pszichológiában ezt a jelenséget kognitív disszonanciának nevezik. Az elmélet szerint az ember feszültséget él át, ha a valóság ellentmond annak, amiben hisz. Ezt a feszültséget nem úgy oldja fel, hogy megváltoztatja a hitét – hanem úgy, hogy átértelmezi a valóságot – ebben nyújt „segítséget” a kormány, kihasználva egy teljesen természetes emberi alapműködést.
Ha valaki évek óta egy politikai közösséghez tartozik, akkor az már az identitás része lesz. Ha ekkor olyan információ érkezik, ami ezt megkérdőjelezi, az nem adatként hat, hanem támadásként. Ezért történik az, hogy egy ellentmondás nem gyengíti a hitet, hanem még meg is erősíti. Az ember ilyenkor nem azt kérdezi: „Igaz ez?”, hanem azt: „Hogyan lehet ez mégis összeegyeztethető azzal, amiben hiszek?”
A jelenlegi kampányban egyre erősebb a mozgósítási logika
A cél jelenleg az, hogy a meglévő Fidesz-tábor aktív maradjon, és a kormány narratívája továbbra is erősen jelen legyen az online térben. A politikai döntéshozatalról szóló kutatások szerint a választók nem elsősorban részletes információk alapján döntenek: a benyomások, érzelmek és identitások erősebb szerepet játszanak. A tényszerű elemzés és a valóság nem ennyire fontos.
De azért hangsúlyozzuk: ezért senkit nem kell megkövezni. Az emberi agy gyors döntésekre optimalizált: azt figyeli, ki tartozik a mi oldalunkhoz, ki a másik oldal, ki jelent veszélyt, és ki kínál biztonságot. Amikor a propaganda ezt a rendszert aktiválja, a racionalitás háttérbe szorul.
Az ismétlés felülírja a valóságot
Van egy másik kulcsjelenség: az illuzórikus igazság effektus. Minél többször hallasz egy állítást, annál ismerősebbé válik. Minél ismerősebb, annál igazabbnak tűnik, végül pedig megkérdőjelezhetetlenné válik és eltűnik a bizonyítékok utáni szükséglet is. Ezért működik az ismétlés. A kampányban nem véletlenül jelennek meg ugyanazok a mondatok, állítások újra és újra. Nem azért, mert nincs más mondanivaló, hanem mert az agy így működik, és egy állítás három szinten hat: először idegen, aztán ismerős lesz, végül evidensé válik.
A valóság nem közös többé
A jelenlegi magyar politikai tér egyik legfontosabb jelensége, hogy a különböző csoportok nem ugyanazt a valóságot látják. Ugyanarról az eseményről teljesen eltérő értelmezések léteznek, és mindkettő stabil tud maradni. Az ember olyan híreket keres, amelyek megerősítik, olyan forrásokat követ, amelyek igazolják.
A politikai kommunikáció nem arra épül, hogy minden állítás koherens és bizonyítható legyen, csak működjön. Lehetnek benne ellentmondások, túlzások, pontatlanságok, mert ha ezek nem törik meg az érzelmi keretet, akkor nem számítanak. A közelmúltban például olyan állítások is megjelentek, amelyek később részben vagy teljesen megkérdőjeleződtek (Jó példa erre a Szabó Bence-ügy is: a kezdeti politikai értelmezést egyetlen interjúban teljesen új, nemzetbiztonsági keret váltotta fel), de ezek ritkán okoznak tartós politikai kárt.
Miért? Mert lehetetlen ennyi információt és adatot eltárolni, a történetek után maradó érzéseket viszont annál könnyebben.
A politikai propaganda működésének központja a történetalkotás, amely a befogadó számára könnyen értelmezhető és érzelmileg feldolgozható keretet kínál. Az információk értéke ebben a rendszerben nem az ellenőrizhetőségükből fakad, hanem abból, hogy mennyire illeszkednek ebbe a keretbe és milyen hatást váltanak ki.
A kommunikáció ilyenkor szerepekre bontja a valóságot, és egy olyan sémába rendezi, amelyben felismerhető a fenyegetés, kijelölhető egy ellenfél, valamint körvonalazódik egy megoldási irány. Ez a szervezés egy összképet hoz létre, amely irányítja az értelmezést. Amikor ez a keret stabilan felépül, a konkrétumok súlya csökken, az ellenőrizhető tények háttérbe kerülnek, az ellentmondások pedig beépülnek a már kialakított értelmezési rendszerbe.
Ezért térnek vissza ugyanazok az ígéretek újra és újra, ezért egyszerűsödnek le bonyolult konfliktusok két pólus közé, és ezért válik a politikai kommunikáció egyre inkább binárissá: vagy velünk vagy, vagy ellenünk. Nem azért, mert ne lehetne árnyaltabban beszélni, hanem mert az emberi agy nem így működik. A komplexitás fáraszt, az egyszerűség viszont megnyugtat.
A Fidesz propaganda jelentős része nem tisztán igaz vagy hamis állításokból áll, csak funkcionális üzenetekből. Olyan állításokból, amelyek nem a valóság pontos leírását szolgálják, hanem a bizonytalanság csökkentését, a világ leegyszerűsítését és a csoporthoz tartozás megerősítését. Ezért nem omlanak össze akkor sem, amikor ellentmondásba kerülnek a tényekkel, mert nem a valóságra épülnek, hanem arra, hogy működjenek.
Innen nézve fogalmazhatunk úgy is, hogy a rendszer teljesen következetes. A propaganda pontosan arra épít, amire az emberi gondolkodás fogékony: érzelmeket aktivál, ismétléssel rögzít, identitást erősít és történeteket gyárt. Az ellentmondás pedig sok szavazót kicsit sem bizonytalanít el. Nem azért, mert az emberek ne látnák ezeket. A döntés nem az adatok, hanem az identitás szintjén történik.
Amikor úgy érzed, igazad van, akkor már nem keresed az igazságot, csak véded azt, amit elhittél.
